Nyögvenyelősen ugyan, de nyert a DVTK, s nincs lemaradva a feljutó helytől, ám az elmúlt hetek fontos történései nem a pályán, hanem a klubvezetésben zajlottak. Az új tulajdonos új szakmai igazgatót is hozott. Szentes Lázárral a dvtk.eu honlapon közöltek interjút.
– Milyen élményeket őriz a múltból, ellenfélként, Diósgyőrről? Volt-e ennek szerepe az ideérkezésében?
Szentes Lázár: – Élmények? Azok vannak szép számmal. Természetesen a jelen történései döntöttek abban, hogy most elvállaltam a megbízatást.
– Mégis min múlt, hogy igent mondott a hívásra?
SzL: – Ami számított: a tulajdonosi háttér biztosnak tűnik. Másrészt olyan labdarúgó-közeg van itt, ami az országban párját ritkítja. Mondhatják páran, hogy ez csak a „szokásos szöveg”, de akik ismernek, tudják, nem szoktam a levegőbe beszélni.
– Nem hagyhatjuk, hogy borsodi emlékek felidézése nélkül folyjon tovább ez a beszélgetés!
SzL: – Emlékeim? Régre datálódnak. „A magyar futball fővárosa” – erre a meghatározásra sokan felkapták annak idején a fejüket. De akkor Miskolc tényleg az volt. (A hetvenes évek végén – a szerk.) Zalaegerszegen játszottam azidőtájt, de például a DVTK-s Borostyánnal és Fükővel együtt is katonáskodtam. Ez, persze, nem volt véletlen, az első osztályú labdarúgókat külön sorozták be, huszonhárman voltunk együtt. A Diósgyőrrel aztán Győrben játszottam emlékezetes meccseket, később az olló szétnyílt, a két együttes eltávolodott egymástól a rangsorban. A következő tapasztalat már a közelebbi múltté, Tiszaújvároshoz, az ottani edzősködésemhez kapcsolódik. Két évig dolgoztam dél-Borsodban. Sok mérkőzést láttam, Miskolc itt volt egy kőhajításnyira. Sőt, innen jöttek át oda játékosok, jónéhányan. És szintén közel voltam Miskolchoz, amikor az Egerrel szerepeltünk a harmadosztályban, és éppen a DVTK-val szemben, itt megnyert rangadó nyomán jutottunk fel az eggyel magasabb osztályba.
– A közben eltelt esztendők során pedig a diósgyőri futballkedvelők is gyakran láthatták, leggyakrabban NB I-es tévéközvetítések révén.
SzL: – Az edzői pályafutásom magasabb szintre lépett, de mindig figyelemmel kísértem a DVTK-t is.
– Hogyan, mikor került szóba, hogy itt vállaljon feladatot?
SzL: – Dudás Hunor és Sántha Gergely (a klub többségi tulajdonosának képviselői, igazgatók – a szerk.) szeptemberben kerestek meg; első hallásra, őszintén szólva, szkeptikus voltam. Aztán a személyes tárgyalások során jobban megismertem a terveiket, és úgy ítéltem meg, érdemes belevágni.
– Aki trénerként annyi mérkőzést végigmeccselt, milyen az íróasztal mögött ülni, a kispad helyett? Nem hiányzik?
SzL: – Aki edző, annak adrenalinfüggősége van. Hogy hiányzik-e? Hosszú távon nyilván. Most jelenleg nem. Ami a diósgyőri felállást illeti: a vezetőedző feladata az edzésprogramok megtervezése és végrehajtása, a taktika meghatározása, a csapat összeállítása. Én jelen vagyok; ha szükséges, illetve ha kérik, adhatok tanácsot vagy segítséget, de a vezetőedző az első számú felelős a csapat szerepléséért, mert megkapja az ehhez szükséges jogosítványokat és mozgásteret. Én is felelős vagyok az eredményekért, de másképp.
– Beavat a részletekbe?
SzL: – A játékoskeret kialakítása mindig konszenzussal történik. Az ügyvezető – aki hosszú távon képviseli a klub érdekeit –, a szakmai igazgató és a vezetőedző közösen döntenek, de például a stratégiai döntések, az utánpótlás ügyei, az edző kiválasztása az én igazgatói hatáskörömbe tartoznak.
– A szurkolókat érthetően a legjobban az igazolások, azaz a lehetséges érkezők témája érdekli legjobban.
SzL: – Hamarosan elkészítjük azoknak a futballistáknak a listáját, akiket figyelni fogunk. Nem csak a januári átigazolási időszakra való tekintettel, de már a következő nyári erősítések miatt is.
– Mennyit számítanak az edzőként szerzett személyes kapcsolatok? Hogy valakit elég telefonon felhívni, gyere! – és már pakol is.
SzL: – Ez ma nem így megy. Minden játékost a menedzsere képvisel. Mondhatni, „istállókban” vannak. Nem személyes kapcsolaton múlik. Például Granát Balázs azért került ide néhány hete, mert olyan a szakmai előélete, hogy alkalmasnak gondoltuk az erősítésre. Van annyira jó játékos, hogy segítse a Diósgyőrt. Kiszolgáltatott helyzetben voltunk, mert lejárt az átigazolási időszak, mire idekerültünk. A meglévő anyagi erőt oda koncentráljuk, ahol indokolt: elsősorban csatárokat, valamint támadó középpályást keresünk.
– Még egy konkrétumra hadd kérdezzünk rá: mi lesz a szerepe az utánpótlásnál, aminek a jelentősége közismert módon felértékelődött manapság, Diósgyőrben is?
SzL: – Az átvilágítás időszakában vagyok. Az infrastrukturális helyzet közismerten rossz. Ennek megoldására is vannak már tervek, de nem egyik napról a másikra. Azért nézem az edzéseket és a meccseket, hogy felmérjem, ki hogyan dolgozik, milyen a rendelkezésre álló személyi állomány, legyen az edző vagy játékos. Aztán majd meglátjuk, hol és miben kell változtatni.
(A Diósgyőr a hétvégi megyei rangadón – nem túl szórakoztató, mégis eredményes játékkal – felülmúlta a Kazincbarcika együttesét, 1-0 arányban, Roszel góljával, így jelenleg 20 ponttal a másodosztályú bajnokság 4. helyén fordulhat az őszi szakasz hajrájába.)
