László Boldizsár Sík Olgáról: „Minden egyes énekórán megígértette velem, hogy egyszer az életben operaénekes leszek. Megígértem neki. Még élt Olga néni, de már nem tudott eljönni arra az operakoncertre, amit teljesen ennek az ígéretnek a jegyében tettem Falusi Mariannal a Zeneakadémián.
Ahogy irányított minket, a bölcsesség, ami benne volt, az erő, nekem olyan, mint Luke Skywalker-nek Yoda. Hihetetlen spirituális világban is élt. Például azt, hogy mikor hagyja itt ezt a világot, ő döntötte el. Tudatosan tartotta magában az életet, nem csak a tornázással, hanem – meggyőződésem -, hogy az agykontrollt alkalmazta sajátos módon. Amikor
meghalt, azt ő eldöntötte. December 31. napján volt, ami szerintem nem véletlen, hogy egy év utolsó napján megy el.”
Sárközi Anita Sík Olgáról: „Összeszedte maga köré azokat az embereket, akik lelkiekben is hasonlóak voltak hozzá – akartak, tudtak küzdeni, szerettek énekelni, szerették magukat megmutatni, nem féltek a színpadon, volt egyfajta kiállásuk -, ebből a szempontból lehet mondani, hogy egyszemélyes tehetségkutató volt Olgi néni.
A szemeit látni kellett – nem is tudom elmondani -, olyan szinten figyelt a tanítványaira. Neki az volt a siker, ha nagy tapsot kaptunk. Pontosan tudta, amikor beléptünk az órájára, hogy kinek milyen napja volt. Minden rezdülésünkből tudta, hogy mi történt velünk.”
Csepregi Éva Sík Olgáról: „Pillanatok alatt egy nyitott könyv lettem előtte. Valahogy éppen ez az egyik legjobb módszer, mert a hangszerünk a torkunkban van, és ahhoz, hogy hozzá tudjon szólni, nyúlni, nekünk szoros, jó barátságban kellett lennünk. Nekem elmondta, hogy nagyon szerette a férfiakat, imádta a férjét, de annál jobban nem érezte magát, mint amikor – még fiatalabb korában -, énekelt, és nagyon jól sikerült egy áriája.
Olga néni azt mondta, hogy egy énekesnő, csak akkor kész énekesnő, amikor meghalt. Addig mindig törődni kell a hangszerrel, és tanulni kell, tovább fejlődni.”
Fekete Tímea Sík Olgáról: „Kiszúrt Olgi néni, hogy ki az a kis csendeske, aki ott ücsörög a sarokban, és mondta, hogy akkor: Tessék, énekelj valamit! Voltam – nem egészen tizenhét évesen -, olyan bátor, hogy Barbara Streisand-tól a Woman in love-ot énekeltem, és rettenetesen izgultam, elbicsaklott a hangom. Azt mondta, jó, üljek le mellé, csukjam be a szemem. Megfogta a kezem, és azt mondta: Most kicsi, ami jön! Annyira jól éreztem magam, hogy minden feszültség elmúlt. A személyiségében volt a varázsa. Tudta, hogy mindig is színésznő szerettem volna lenni, úgyhogy én Olgi néninél körülbelül annyit szavaltam, mint amennyit énekeltem. Amikor továbbjutottam a színművészetire, ő volt az első, akinek ezt elmondtam.”
Barabás Miklós Sík Olgáról: „Volt egy olyan időszakom, amikor nagyon büszke voltam. Borzasztóan oda voltam, hogy én most énekelek, és járok Sík Olgához, és egyszer ültünk a konyhájában – mi a földön, Olgi a konyha asztalnál -, kávéztunk, és rám nézett: Barabás, mire vagy te olyan büszke? Akkor nagyon meg kellett gondolni, hogy mit mondjak, és annyit mondtam: Arra vagyok büszke, hogy itt ülök a kövön. Annyit mondott, hogy jó válasz.”
Molnár Szabolcs
www.sztarportre.hu
