2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Újabb extra-adók:telekommunikáció, energetika, kereskedelem

Újabb extra-adók:telekommunikáció, energetika, kereskedelem

Mint azt Orbán Viktor bejelentette: Jön a telekom-, energetikai és kereskedelmi adó, a magán-nyugdíjpénztári járulékokat megtartja magának az APEH, felülvizsgálják a PPP-s szerződéseknek, előkészítik a visszalépést az állami nyugdíjpillérbe.  Éves szinten 520 milliárd forint pluszbevételt szedne be a kormány, a második akcióterv szerint. Ezeket a lépéseket azzal indokolta meg, hogy „eddig azoktól kértünk, akiknek nem volt profitjuk, ezért belátható, hogy méltányos, most azoktól kérünk, akiknek van.”

Mindhárom szektornak – hasonlóan a bankadóhoz – három évre szóló adótervet nyújt be a kormány, és már idén  összességében 161 milliárd forintot vár az állam. A távközlési adóból évente 61, az energiaadóból 70, a kereskedelmi láncoktól pedig 30 milliárd forintot vár a kormány. A kereskedelmi szektor adója sávos lesz, így a kisebbeket nem fogja annyira sújtani.

Novembertől 2011 végégig leállítják a magánnyugdíjpénztárakba való utalást  Ez havonta 30 milliárd forint pluszbevételt jelent, vagyis idén 60 milliárd forint,jövőre pedig 360 milliárd forint plusz bevétele lehet az államnak.

A magán- és közszektor együttműködésével létrejövő, PPP-szerződéseket felülvizsgálják és újratárgyalják, újakat nem kötnek, és a még el nem kezdett beruházások szerződéseit felfüggesztik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp