2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Újabb házak az árvízkárosultaknak

Újabb házak az árvízkárosultaknak

A megyeháza Szász-termében ma délelőtt írták alá dr. Ódor Ferenc elnök, és a három érintett felsőzsolcai család képviselői azt a támogatói szerződést, melynek keretében az árvízkárosultak anyagi és technológiai segítséget kapnak új házaik építéséhez.

 

Dr. Ódor Ferenc megköszönte az építkezésben és a támogatásban résztvevők önzetlen segítségét. A közgyűlés elnöke együttérzését fejezte ki a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is, majd a védművek felépítésének fontosságát hangsúlyozta.

A családok a Holcim Hungária Zrt., Budapest III. kerület-, és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata jelentős anyagi támogatásának, és rengeteg ember összefogásának köszönhetik, hogy hamarosan új otthonhoz jutnak.

„Az árvíznek nagymértékben ellenálló, monolit vasbetonnal épült házakba még a tél beállta előtt beköltözhetnek a lakók. Az első házat egy hónappal ezelőtt kezdtük el építeni. Az építkezés a tervek szerint halad.” – mondta a sajtótájékoztatón Hercsik István, a kivitelező P1-Bau Kft. tulajdonosa.

A Holcim Zrt. a három épület felépítésre 28 milliós támogatást nyújtott, a III. kerületi önkormányzat pedig 8,3 millió forintot.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp