2025. 02. 13. csütörtök

Ella, Linda
1 EUR 403 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Támogató kapcsolat – újabb cigány diákok válhatnak rendőrré

Támogató kapcsolat – újabb cigány diákok válhatnak rendőrré

Újabb jó tanulmányi eredményeket produkáló roma fiatalok előtt nyílt lehetőség, hogy tanulmányaik befejezése után a rendőri pályát választhassák. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság határozott célja, hogy utánpótlás bázisát szélesítse. A főkapitányság a rendőri hivatás választásának ösztönzése érdekében a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a 2010/2011. tanévre is meghirdette ösztöndíj pályázatát. A pályázatot benyújtó fiatalok közül – a felméréseken elért objektív teljesítmények, valamint a személyes elbeszélgetések alapján 2010. október 07-én újabb két cigány származású tanulóval írt alá a támogatási szerződést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője.

A támogatást elnyert diákok mindketten a Miskolci Diósgyőr-vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium negyedik évfolyamos, végzős hallgatói. A főkapitányság épületében megtartott ünnepélyes aláírási ceremónián a fiatalok mellett szüleik, hozzátartozóik is megjelentek.

 

Információs háttér:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a támogatottak részére, középiskolai tanulmányaik hátralevő idejére az alábbi juttatásokat biztosítja:

  • számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítése;
  • tanévenként – számla alapján, legfeljebb 25.000 forint értékben – ruházkodási segély;
  • tanszersegély (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítése, az egyéb taneszközök esetében – ugyancsak számla alapján – tanévenként legfeljebb 4500 Ft értékhatárig;
  • Az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás:

•          3,00 – 4,00 tanulmányi átlag esetén      nettó 2000,– Ft/hónap,

•          4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén      nettó 3000,– Ft/hónap,

•          4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén      nettó 4000,– Ft/hónap

 

T’aves vi tu pusado! Legyél te is rendőr!

Az ösztöndíj-pályázat első 1996 évi kiírása óta a megye 15 különböző szakközépiskolájából összesen 29 fővel kötött a főkapitányság szerződést. A legtöbb sikeres pályázó (13 fő) a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium tanulói közül került ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak jelenleg 15 tanulóval van érvényes, a középiskolai tanulmányaik hátralevő idejére szóló támogatási szerződése. Szintén a program támogatottjaiként hárman folytatnak tanulmányokat a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában.

A támogatási rendszer segítségével az elmúlt években már 8 fiatal került a Rendőrség állományába. Közülük négyen teljesítenek jelenleg a megyénkben rendőri szolgálatot. A Kazincbarcikai-, illetve az Edelényi Rendőrkapitányságon egy-egy fő, míg a Miskolci Rendőrkapitányságon két fő, egyikük jelenleg a Rendőrtiszti Főiskola levelezős hallgatója.

 

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés