2026. 06. 13. szombat

Antal, Anett

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » További segítséget kér a rendőrség – Halált okozó testi sértés
police

További segítséget kér a rendőrség – Halált okozó testi sértés

Halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövető(k) 2010. szeptember 23-án 20. 45 órát megelőzően Miskolcon, a Gyár utcai lakásában bántalmaztak egy idős férfit, aki kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy(ek) kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő részére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200.000 forint díjat tűzött ki.

A rendőrség kéri a lakosság segítségét: jelentkezzen, akihez Miskolc város területén 2010. szeptember 20, és 26-a között ismeretlen személyek becsengettek és festési, vakolási, betonozási munkát, illetve felújítási munkálatok elvégzését ajánlották fel.

A rendőrség kéri továbbá, hogy aki a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban információval tud szolgálni, tegyen személyesen bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon (Miskolc, Zsolcai kapu 32). Bejelentés tehető továbbá a Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a 06-46/514-500-as telefonszámon, az ingyenesen tárcsázható 107-es, 112-es segélykérő számokon, vagy bármely rendőri szervnél.

A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan kezeli!

Segítségüket köszönjük!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés