2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Fejlesztés és munkahelyteremtés…
6354-fejlesztes-s-munkahelyteremtes

Fejlesztés és munkahelyteremtés…

…címmel tartottak fórumot tegnap este a miskolci ITC-ben, amelyen részt vett Fellegi Tamás miniszter is, aki a fórum előtt az  az M3-as autópálya új, Nyíregyházától a 49-es főútig tartó szakaszának projekttábla-avató ünnepségén, Nagykállón volt.

Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy a szabolcsi térség közútfejlesztése az M3-as továbbépítésével nem áll meg; az elkerülő és gyorsforgalmi utak építéséhez, illetve rekonstrukciójához biztosítani fogja a szükséges erőforrásokat a kormányzat. Mint azt a miniszter az újságíróknak elmondta, 2013-ig összesen 7870 milliárd forintnyi uniós forrást használhat fel Magyarország, amelyből még mintegy 1828 milliárd forintnyi szabad forrás áll rendelkezésre.

Ezután este kezdődött a fórum, amelyen a miniszter mellett, Dr. Kriza Ákos Fidesz-KDNP polgármesterjelölt, Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke és Bihall Tamás a BOKIK elnöke is részt vett. Fellegi Tamás a Magyar Fejlesztéspolitika irányai című előadásában, többek között arról is szólt, hogy az örökölt pályázati rendszer azonnali átalakítására van szükség,mert elégtelennek tartják a forrás lehívások mennyiségét,- a 2007-13 között 22,5 egységnyi forrásból mindössze 1 egységnyi kifizetése történt meg mostanáig – és túlzottnak az adminisztrációt és a bürokráciát.

Természetesen a legnagyobb érdeklődést azok a témák váltották ki, amelyek a térség és Miskolc válságos helyzetéből való kilábalásáról, és a helyi fejlesztésekről  szóltak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!