2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Mégis épülhetnek könnyűszerkezetes házak Felsőzsolcán
6095-megis-epulhetnek-konnyuszerkezetes-hazak-felszsolcan

Mégis épülhetnek könnyűszerkezetes házak Felsőzsolcán

A hétfői építtetői demonstráció után kedden délután úgy döntött a felsőzsolcai képviselőtestület, hogy négyzetméterenként 117 ezer forint helyett 130 ezer forintos támogatást kapnak azok, akik könnyűszerkezetes technológiával kívánják megépíteni új családi házukat, az árvízben megsemmisült helyén – közölte Kárpáti József az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke az MTI-vel szerdán. A megemelt támogatás még mindig 7 ezer forinttal kisebb annál, mint amennyit a téglából építők – a hagyományos technológiát választók – kapnak.

Az MTI korábbi híre szerint Rudolf Mihály tanácsadó főépítész javaslatára múlt pénteken döntött úgy a felsőzsolcai képviselőtestület, hogy a könnyűszerkezetes – készház – technológiát választók négyzetméterenként csak 117 ezer forintos támogatást kapnak, szemben a hagyományos technológiára járó 137 ezer forinttal.

Rudolf Mihály az MTI-nek elmondta, hogy a felsőzsolcai önkormányzat előbb a téglaházak kivitelezőivel tárgyalt, és az eredetileg ajánlott 160-170 ezer forintos nettó négyzetméter árat sikerült 137 ezer forintra „lealkudni”. A könnyűszerkezetes vállalkozók 90-120 ezer forintos négyzetméter árat ajánlottak. Miután a képviselőtestület a tanácsadó főépítészt bízta meg a reális ár meghatározásával, ő egy-egy budapesti, szigetszentmiklósi és szombathelyi cég honlapján kínált ár alapján – amely 106-117 ezer forintig szóródott – határozta meg a 117 ezer forintos fajlagos árat. Szaló Péter helyettes államtitkár stábja – kérésére – 109-117 ezer forintot határozott meg, így alakult ki a könnyűszerkezetes épületekre a 117 ezer forintos – és az önkormányzat által elfogadott – négyzetméter ára, amely valóban 20 ezer forinttal alacsonyabb, mint a téglaépületekre meghatározott összeg.

Kárpáti József az eltérés okát abban látta, hogy a téglás vállalkozók a nettó alapterületre – a valós, lakható négyzetméterre – kapják a 137 ezer forintot. A készházas cégek pedig a falakon kívül mért, bruttó alapterületre tették ajánlatukban – a főépítész által említett – 90-120 ezer forintos fajlagos árat. Ha ezt nettó alapterületre vetítik, akkor máris kijön a 137 ezer forint.

A tanácsadó főépítész arra is utalt, hogy véleménye szerint a könnyűszerkezet nem tartós – 30 évre szól. Semmi kifogása az ellen, hogy a saját pénzéből bárki ilyet építsen, de az állam pénzén ő inkább az árvíznek jobban ellenálló tégla épületeket pártolja. Hétfőn a Belügyminisztérium előtti építtetői demonstráción az egyik károsult elmondta, hogy a tégla házának a fugái között folyt be a víz a lakásba, ezért akar könnyűszerkezetes házat. Azok ugyan is ellenálltak az árvíznek, mindössze a belső gipszkarton burkolatot kellett kicserélni azokban.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!