2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Elzárták az első „FK-s” fecskét

Elzárták az első „FK-s” fecskét

Országos viszonylatban is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen első az a fiatalkorú lány, akit a rendőrség szabálysértési őrizetbe vett, illetve a bíróság elzárt.

A szabálysértésekről szóló törvény augusztus 19-én életbe lépett módosítása értelmében és a korábbi gyakorlattal szemben a fiatalkorú terhelteket is szabálysértési őrizetbe veheti a rendőrség, illetve a bíróság elzárást szabhat ki velük szemben.

A 17 éves szikszói nő, eddig csak nevetett a rendőri intézkedéseket követően, hiszen tudta, hogy nem zárhatják be őt. A bájait pénzért kínáló lány főleg Miskolcon ajánlotta fel szexuális szolgáltatásait, és rövid idő alatt több mint száz rendőri intézkedésen, illetve eljáráson volt már túl, amikor augusztus 24-én, tehát öt nappal a törvény módosítása után a rendőrök újra igazoltatták őt.

A 17 éves lány a Szinva utcán folytatta prostitúciós tevékenységét, és igencsak meglepődött, amikor a járőrök közölték vele, hogy az életbe lépett törvényi szabályozás értelmében előállítják őt a Miskolci Rendőrkapitányságra és tiltott kéjelgés megalapozott gyanúja miatt szabálysértési őrizetbe veszik. A hatóság egyben kezdeményezte a fiatalkorú lány gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítását.

A Miskolci Városi Bíróság augusztus 26-án tiltott kéjelgés miatt tíz nap elzárást szabott ki a 17 éves fiatalkorú lánnyal szemben, aki megtörten vette tudomásul, hogy lenge ruháját vászonra kell cserélnie.

Információs háttér:

A tiltott kéjelgés szabálysértés elzárással vagy 150 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Fiatalkorúak esetében az idevonatkozó módosított törvényi szabályozások értelmében a bíróság maximum 30 nap elzárást szabhat ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp