Ha az ember művésszel beszélget mindig nyomon követhető a művészi pálya íve, ami már kisgyermekként feltűnik, aztán el-elmarad, de nem hagyja nyugodni a művészember-félét, s újra utat tör. Nála voltak képregények, ahol nem a történet vált fontossá, hanem a figurák ábrázolása, vagy volt a másik művész, akinek a képeit nézegetve rájött ilyet ő is tudna. Így lesz valakiből festőművész? Masits István elmeséli.
– Hét éves koromban kaptam a nagybátyámtól egy fényképezőgépet, amivel 12 képet lehetett készíteni, nekem már az első próbálkozásnál 10 sikerült, s ez „szárnyakat” adott .
– Ez fénykép.
– Amiből lehet festmény, bármikor elővehető, bármikor átnézhető, s az idők során több ezerre nőtt a számuk. Fényképezőgépet pedig mindig viszek magammal, soha nem tudhatom, mikor találkozom egy olyan képpel, amit le kell festenem.
– Hol vannak ezek a képek?
– Az utcán, egy sikátorban, egy váróteremben, bárhol. Jártam Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában, Erdélyben, s az itteni hangulat, az ott megtalált arcok, benyomások szerepelnek a festményeimen.
– Magyarországon van kedvenc helye?
– Szeretem Miskolctapolcát, Lillafüredet, vagy Debrecenben az erdőt, de csak ősszel; rengeteg árnyalata van ennek az évszaknak, szakmailag is nagy kihívás ezeket megjelentetni egy képen.
– A tájképek a kedvencek?
– Nincs igazán kedvenc témám. Szeretem a csendéletet is, az állatábrázolásokat, az aktot, vagy a portrét. A lényeg a hangulat; a festmény visszaadjon ebből valamit a nézőnek. Nem szeretem az absztraktot, nem tudom hova tenni a vászonról lefolyó fekete festéket, mint művészi ábrázolás formát. Hozzám a realizmus, az impresszionizmus áll közel.
– Van kedvenc festője?
– Leonardo, Caravaggio, Munkácsy, Zichy; vagy a maiak közül kedvelem Gyémánt László, Hornyik Zoltán, Szilágyi Imre munkáit.
– Közöttük szerepelnek grafikusok is. Ezt a vonalat is követi?
– Régóta, talán tizennégy éve járok Hajdúszoboszlóra, a fürdő elé portrét rajzolni. A festmény ma luxuscikknek számít, tudom, mindenhonnan ez folyik, de a válság a vásárlási kedven eléggé megmutatkozott.. a portré pedig jobban a sajátjának érezhető az ember számára, mivel őt, vagy a gyermekét, vagy a kedvesét rajzolom le.
– A festés lassabb folyamat, a portréra nincs ennyi idő.
– A Medgyesy –körbe kezdtem rajzolni, figyeltük egymás technikáját, segítettünk a másiknak, ott 2-3 órára szorítkozott egy portré megrajzolása. Otthon viszont ezt folyamatos gyakorlással lerövidítettem fél órára. Tudom, furcsán hangzik, de szerintem a rajzolás, a festés megtanulható, egyszerűen szorgalom, odafigyelés kell hozzá.
– Ma is jár rajzolni, esetleg tanítani a rajzkörbe?
– Nem az én asztalom a tanítás, viszont hatodik alkalommal rendezték meg Balmazújvároson a Balmaz – Art találkozót, ahova szívesen elmegyek, s ez mondható „rajz, vagy festő-körnek”. A találkozó szervezője ajánlások, jelentkezés alapján szűri meg a résztvevő alkotókat, nemcsak Magyarországról, külföldről is, mint például: Erdély, Ukrajna, Lengyelország. Ez egy művésztelep, ahová a nyílt nap kijelölése mellett is bárki bejöhet, beszélgethet velünk. Komoly szponzori háttere van, s a támogatás viszonzásaképpen, választhatnak az elkészült festmények közül.
– Saját kiállításra volt már lehetősége?
– Nagyvárad, Nádudvar, a DOTE. Kiállításra bármikor van lehetőség, kevés az olyan résztvevője, aki nem ismeri a munkáimat. Viszont a lakásom állandó kiállító terem. Hallanak rólam, látják valakinél az egyik képemet, felhívnak, s akad, aki ott választ magának, akad, aki képet hoz, megrendel.
– Mit üzen annak, aki még nem látta a kiállítását?
– Mindenkit csókoltatok.
Ferenczy Adrienn
