2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Folytatódott a kártérítési per az olaszliszkai gyilkosság ügyében
5479-folytatodott-a-karteritesi-per-az-olaszliszkai-gyilkossag-ugyeben

Folytatódott a kártérítési per az olaszliszkai gyilkosság ügyében

Szögi Lajos két lányának meghallgatásával folytatódott az Olaszliszkán meggyilkolt tiszavasvári tanár családja által az emberölés elkövetői ellen indított kártérítési per a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon. A négytagú család, valamint a velük egy háztartásban élő három nagy- és dédszülő együttesen 57 millió forint, valamint az összetört gépkocsi utáni 400 ezer forintos kár megfizetését kéri a gyilkosság nyolc elkövetőjétől. A szerdai tárgyaláson – amelyen egyik elkövető sem jelent meg – Kocsis Ottília tanácsvezető bíró először a hatodrendű vádlott beadványát ismertette. Ebben az elítélt tagadta, hogy részt vett volna a bűncselekmény elkövetésében.

Állítása szerint segítő szándékkal ment oda a földön fekvő, vérző tanárhoz, és csak a pulzusát akarta megmérni.

A bíróság ezután Szögi Lajos középső, 18 éves lányát hallgatta meg, aki vallomásában elmondta, hogy édesapja vezető szerepet töltött be a négygenerációs családban. Mint mondta, a biológia-történelem szakos édesapa sokat segített három lányának a tanulásban, a család központjának volt tekinthető, minden problémára megtalálta a megoldást. „Halála után senki sem találta a helyét a családban, nehéz volt újrakezdeni az életet” – mondta. Idősebb testvérét pánikrohamok gyötörték, ő maga pedig két évig járt pszichológushoz, alvási problémái is voltak.

Szögi Lajos legidősebb, elsőéves főiskolás lánya vallomásában édesapja problémamegoldó képességét emelte ki, s mint mondta, a tragédia előtt szinte tökéletes családi életet éltek.

A tárgyaláson megszólalt a Szögiékkel baráti kapcsolatot ápoló asszony és férje is, akikhez tanár és két lánya a tragédia napján utaztak volna. A középkorú asszony szerint – aki a nyomozati és a bírósági eljárás minden mozzanatát a helyszínen követte – a gyilkosságot végignéző középső lány vállán volt a legnagyobb teher. Elmondta: a bírósági tárgyalás alatt az elkövetők és családtagjaik többször megpróbálták megfélemlíteni a lányt. Előfordult, hogy a folyóson ordítozott vele az egyik elkövető édesanyja – tette hozzá.

Szögi Lajost 2006. október 15-én a Borsod megyei Olaszliszkán, gyermekei szeme láttára verték agyon. A tragédia előzménye az volt, hogy a tanár autója előtt egy kislány a társával átszaladt az úton, majd az árok szélén elesett. Szögi Lajos megállt, hogy megnézze, megsérült-e a gyermek, ekkor azonban a vélt baleset miatt a hozzátartozók kirángatták a járművéből, és halálra verték.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés