2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Szentlélekre tekertek

Szentlélekre tekertek

A IV. Szentlélek Kupa elnevezésű nyílt, egyéni hegyi időfutam versenyt a napokban rendezte meg a Kis-Galya KSE.  A serdülőtől a szenior korosztályig országúti, vagy MTB kerékpárral indulókat 14 kategóriába sorolták. A rajtot Miskolc-Garadna után, Bánkút irányába jelölték ki a szervezők. A 7,2 km-es táv teljesítését egy percenként kezdte meg az a félszáz induló, akik nem ijedtek meg a reggel még borongós időjárástól. A legidősebb induló a 78 esztendős Fábri Ferenc (MVSC) volt, aki gond nélkül teljesítette a meglehetősen nehéz pályát  és érkezett meg társaival együtt a Szentléleki Turistaparkban kijelölt célba.  A célfrissítőt némi köd után ragyogó napsütés kíséretében a Turistapark, az Outdoor Túra és Kerékpárbolt, illetve a Szent Kristóf Étterem biztosította. A verseny korcsoportonkénti legjobbjai egyedi kerámia-érem, illetve  a Mormota Overland Túrabolt, és a Szentléleki Turistapark által felajánlott tárgyjutalom díjazásban részesültek. Minden induló emblémázott kerékpáros zoknit kapott ajándékba!

A teljes eredménylistát, illetve a az eseményen készült fotókat a www.kisgalya.hu honlapon lehet megtekinteni.

 

Győztesek

Országúti kategória:

Serdülő fiúk:

Orosz Gergő

(TVK-MALI TK)

25:45

Felnőtt férfiak:

Fejes Gábor (Technofil Betonexpressz 2000) 16:27

Szenior I., férfiak: Pelyhe László (Karbona.hu) 20:39

 

Szenior II., férfiak:

Csorba Csaba (Szentkristóf Team) 29:28

MTB kategória:

Serdülő leányok:

Brogli Réka

(X2S-Kona Team)

29:03

Felnőtt nők:

Farkasné Solymosi Anett

(Bringabanda SC)

32:02

Serdülő fiúk:

Katona Péter Dániel

(DVTK)

35:14

Ifjúsági fiúk:

Mellau Ádám

(Bringabanda SC)

21:48

Felnőtt férfiak:

Hacsi Ákos

(Team 3K)

20:39

Szenior I., férfiak:

Gönczi Zsolt

(Kecskebuka KIT)

23:47

Szenior II., férfiak:

Pap Gyula

(Ózdi KE)

30:14

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp