Rendszeres múzeumlátogató vagyok, ha érdekel egy kiállítás, úgy is megnézem. Így ebben az évben nem terveztem, hogy sorban állással töltöm a Múzeumok éjszakáját. Ötkor jött az indíttatás, hogy legalább a rendezvény weboldalára rápillantsak, hatkor már kezdődtek a programok. Gyorsan átnéztem a helyszíneket, s találtam egyet – kettőt közöttük, ahol érdekes programok ígérkeztek. Biciklire pattantam és kezdetét vette a tér,és – időutazás.
Hattól már az MTA székházban a Széchenyi kiállítás tárlatvezetését hallgattam. Ez tipikusan az-az épület, ami mellett hetente elgurulok, kívülről mindig megcsodálom, de a belsejére már régóta kíváncsi vagyok. Itt időben utaztam vissza az 1820-as évekbe. A tanulmányaimból nem is emlékeztem már arra, hogy az Akadémiánk megalakulását is nagyrészt a legnagyobb magyarnak köszönhetjük. Kicsit vontatott volt a tárlatvezetés, és az idegenvezetőnket néha túlkiabálta a következő csoport vezetője, de az épület gyönyörű. Ocsúdás és tekerés után az Iparművészetiben kötöttem ki és megérkeztem Indiába. Indiai zene szólt, majd tánc következett és az előtér illatozott az egzotikus ételek sorától. Az emeleten 1930-ba csöppentem, két művész megérzések és látomások okán indított utazásába, ebbe a mesés, éppen felszabaduló, hatalmas országba. A szecesszió bútortervezőit is átfutottam, aztán újra biciklire pattantam. A Millenáris már ismerős könyék a számomra. Gyorsan lekötöttem a biciklit, és már le is csüccsentem a Szabadtéri színpad lelátóján, és a Csodák Palotája fizika kísérletein ámuldoztam. Lehet, hogy több fizikus és kémikus lenne ebben az országban, ha így tanítanák a természettudományokat… Az utolsó állomásom egy régen tervbe vett épület volt. Sajnos elég rövid ideig tart a hétköznapokon nyitva, de most már csak azért is jó későn, naplemente után kezdődtek itt az események, mert a szombat az idejárók számára pihenőnap. Ebből már biztos mindenki rájött, hogy ez a helyszín a Dohány utcai Zsinagóga. Orgonakoncertet és rendhagyó tárlatvezetéseket ígértek. A nem várt sorban állás miatt persze az első koncertet lekéstem, de bevártam a következőt – már úgysem siettem sehová. Először fiatal, de csillogó szemű, a világra nyitott idegenvezetőnk segítségével egy másik kultúrába utazhattam. És boldogsággal töltött el, hogy nem a holokausztról kell újabb szörnyű történeteket hallgatnom, hanem egy számomra ismeretlen vallási közösség érdekes és megismerésre érdemes mindennapjairól hallhatok. Majd újabb ácsorgás után a múzeum rész bejárata előtt nem várt csemege következett. Mikor bejutottam, az állandó kiállításon éppen nem indult tárlatvezetés, ezért még egy szinttel feljebb irányítottak az itt dolgozók. Ez isteni szerencse volt. Mert itt újabb utazás vette kezdetét ezúttal repülő szőnyegen a Közel-Keletre. Sokan összegyűltünk, és mind tátott szájjal hallgattuk az Első Pesti Szőnyegtársaság elnökének az egyes darabokhoz fűződő történeteit.
Bár nem terveztem előre ezt az estét, mégis egy éjszaka alatt térben és időben annyit utazhattam, és annyi élményt gyűjtöttem, amennyire végképp nem számítottam. Kívánom minden kedves Olvasónak, hogy – a méregdrága nyaralások és telelések mellett, vagy akár helyett, az ilyen csodás élmények adjanak energiát és lendületet a hétköznapokhoz.
Orosz Erika
