2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kétszázezren a jubileumi miskolci operafesztiválon
royal_magazin_PNG

Kétszázezren a jubileumi miskolci operafesztiválon

Az opera jeles mívelői ismételten naggyá tették a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, a „Bartók + …” rendezvényen Európa volt a vendég, jövőre Bartók művei mellett Verdi remekei csendülnek fel – vonta meg a fesztiváligazgató a június 9-én kezdődött és vasárnap záruló, mára világhírűvé vált rendezvény mérlegét.

Bátor Tamás azt mondta: csaknem 200 ezren látták az operafesztivál rendezvényeit. A tervezett 65 előadásból hatvanat tartottak meg, ugyanakkor a megye különböző településein több mint másfélszáz olyan program várta az érdeklődőket, amelyért nem kellett fizetni.
Összegzése szerint huszonhat európai ország zenei világa mutatkozott be Miskolcon a fesztivál tizenkét napján. Olyan sztárok léptek fel, mint Polgár László, Rost Andrea, Tarja Turunen, koncertet adott a népszerű három tenor, Badri Maisuradze, Giorgio Beruggi és Michal Lehotsky, volt kortárs opera is: Erkki-Sven Tüür észt zeneszerző Wallenberg című alkotása, vasárnap pedig a milánói Scala kórusának tapsolhatnak a nézők.
A fesztivál tisztelgés volt a határon túli magyarság felé is – a kassai, kolozsvári művészek, zenészek fellépését is telt ház fogadta.
Bátor Tamás elmondta: már javában készülnek a 2011-as és a 2012-es operafesztiválra, amikor is Verdi, illetve Puccini remekei csendülnek fel Bartók művei mellett.
A Miskolcot Fedor Vilmos és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az elmúlt hetekben sújtó árvíz nem tette kétségessé a jubileumi fesztivál megrendezését, ugyanakkor átértékelték a rendezvényt; a „zene gyógyít, összefogó ereje is van” – mondta miskolci alpolgármester, utalva arra, hogy a fesztivál szereplői, közreműködői, a rendezők, a szervezők, a nézők egyként megmozdultak az árvízkárosultak megsegítéséért. Az alpolgármester úgy fogalmazott: a kultúra ismételten bebizonyította, hogy képes segíteni, begyógyítani a sebeket.
Az idei „Bartók + …” nemzetközi operafesztivál vasárnap este hét órakor Európa gála című záróhangversennyel zárult; népszerű operák európai szerzőinek művei csendültek fel Barbara Dobranska, Tuija Knihtila, Giuseppe Giacomini, Marco Stella, Carlo Montanaro részvételével, a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!