Bergendy István így kezdte a nosztalgiázást: Elmúltam hetven éves, nem kerülgetem a forró kását. Apám azt szerette volna, hogy az egyik gyermeke autómérnök legyen – mármint én -, az öcsi pedig matematikus. Péter matematikus lett – az ő fia, akiről Peti és az iskolatáska szól -, én viszont nem végeztem el, csak az elsőt, utána volt négy évhalasztásom, de az autókat a mai napig nagyon szeretem.
A zenekar, korszakaitól függően változott. A hetvenes években például, 1970 őszén jött hozzánk Rózsi, akkor kezdett el nálunk basszusgitározni és énekelni is. Arra a korszakra az volt jellemző, hogy úgy néztek ránk, mint a vidéki kislány Pesten. Én is vidéki vagyok, nem akarom, hogy sértő legyen, de úgy ránk csodálkoztak akkoriban, mint amikor a vidéki kislány feljön Pestre, és rácsodálkozik mindenre. Mi akkor jöttünk meg – 1969 nyarán -, három év külföldi vendégszereplésből. Különböző beat-kocsmákban, beat-klubokban, és mindenfelé jártunk egész Európában. Ezek után hazajöttünk, és jött hozzánk Rózsi – mesélte a hetvenes évekről Bergendy István.
Volt 1978-ban egy egyórás darab, amit csináltunk, Mezei Andris írta a szövegét. A rendíthetetlen ólomkatona, aminek az utolsó dalában van az eszmei mondanivaló, és én ehhez tartom magam. Nagyon eltalálta András. Így van az utolsó refrén: Csak ha nem égsz, az veszedelmes, ne féltsd a lángtól a szíved. Amikor beesik az ólomkatona a kályhába, bedobják, akkor a papír táncos lány utána megy, és a tűzben egyesülnek. Akkor énekeljük el mi, hogy: Csak ha nem égsz, az veszedelmes, ne féltsd a lángtól a szíved! Bergendy István sok zenészről és korszakról mesél a Sztárportré adásában:
