2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szürkeimport: megkárosítja a fogyasztót, pedig nem is létezik
royal_magazin_PNG

Szürkeimport: megkárosítja a fogyasztót, pedig nem is létezik

Még megbecsülni sem lehet, hogy „szürkeimportra” való hivatkozással mennyivel drágább ugyanaz a termék a magyar fogyasztóknak. A jogilag nem létező kategória hátráltatja a nyílt piaci versenyt, elsősorban az import műszaki termékeknél: a drágábban árusító nagy cégek az árverseny vállalása helyett előszeretettel nevezik „szürkeimportnak” az olcsóbb termékeket, és a garanciális problémák emlegetésével próbálják elriasztani a vevőket a konkurenciától. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szerint jogilag „szürkeimport” nem létezik, a garancia pedig minden Magyarországon forgalomba hozott termékre egyformán kötelező érvényű. Nem csempészáru, nem hamisítvány: ugyanaz a termék, mégis akár harmadával olcsóbb lehet az ár. Az egyik forgalmazó szerint árversenyről van szó, a másik szerint „szürkeimportról”. A nagy márkák képviseletei sokszor igyekeznek a vevőkkel elhitetni, hogy a kedvezőbb ár mögött garancia nélkül, gyanús termék lehet. Pedig szürkeimportot nem ismer a törvény, és a garancia vállalását sem lehet megkerülni.

„A szürkeimport, mint jogi kategória nem létezik. Ha valaki a terméket külföldön legálisan vásárolta meg, Magyarországra legálisan hozza be, tehát minden vámkezelési, adózási és egyéb jogszabálynak megfelel, akkor a portéka legálisan forgalmazható Magyarországon.” – állította dr. Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője, majd hozzátette: „A garancia mögött álló jogszabályok egyértelműen ugyanazok, mint ha más csatornán, márkaképviseleteknél, szakáruházban vásároltam volna. Ha egy ilyen termék meghibásodik, akkor ugyanazok a jótállási szavatossági szabályok kell hogy érvényesek legyenek, mint bármilyen más termék vonatkozásában.

A szakértők szerint Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozáskor kezdődött ez a probléma, amikor a vámhatárok megszűnésekor élelmes magyar kereskedők saját nyugati beszerzési forrásokból egyes termékeket a nagy hivatalos magyarországi forgalmazók árainál olcsóbban kezdtek kínálni. Egy márkás videotechnikai felszereléseket és eszközöket forgalmazó kisebb kereskedés is folyamatosan tapasztalja a nagy képviseletek félrevezető tanácsait.

„Néhány pályázaton azt a rémhírt keltették a márkakereskedők, hogy csak az általuk forgalmazott eszközök származnak hivatalos forrásokból, és csak ezekre vonatkozik a gyári garancia. Ez nem így van, például a mi termékeink is mind legálisan kerülnek Magyarországra, és egyes termékeknél akár az 5-7 éves garancia is érvényes lehet.”- fogalmazott Juhász András, a cég ügyvezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!