2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Nem halasztják el a Hegyalja Fesztivált
Nem halasztják el a Hegyalja Fesztivált

Nem halasztják el a Hegyalja Fesztivált

Nem halasztják el a Hegyalja FesztiváltVárhatóan több ezer köbméter vizet kell majd leszivattyúzni a kelet-magyarországi régió legnagyobb zenei rendezvényének, a Hegyalja Fesztiválnak otthont adó rakamazi üdülőterületről, a július közepére meghirdetett fesztivált azonban nem halasztják el. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása a Tisza vízszintjét is megemelte, így a víz teljesen elöntötte a folyó rakamazi partján lévő kempinget, és a rendezvény helyszínéül szolgáló, önkormányzati tulajdonban álló területet. Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere szerint fesztivál mindenképpen lesz, a vízzel borított területet pedig – amint lehet – szivattyúzással mentesítik a víztől.

Ehhez azonban meg kell várni a Tisza tetőzését, s ezután kezdődhet el gőzerővel a terület előkészítése – mondta a helyhatósági vezető kedden az MTI-nek. A polgármester közlése szerint a múlt héten tartották meg a szervezőkkel közösen a helyszín bejárását, s úgy vélik, hogy az apadás kezdetétől már indulhatnak a munkálatok, így vélhetően nem lesz akadálya a július 14-i kapunyitásnak.

Farkas Ernő ugyanakkor elmondta, hogy több alternatívát is kidolgoztak arra az esetre, ha nem várt körülmény merülne fel, részleteket azonban nem árult el.

A július 14. és 18. között a festői szépségű tokaji-rakamazi Tisza-parton megrendezendő zenei fesztiválra tavaly mintegy 71 ezren voltak kíváncsiak. Idén tíz színpadon csaknem kétszáz zenekar lép fel, köztük a Groove Armada, Goldie, az Epica, a Motörhead, Roots Manuva, a Herbaliser, Krafty Kuts, a Disco Ensemble és az Illdisposed is. A hazai előadók közül többek közt a Tátrai Band, az Ektomorf, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Tankcsapda, a Quimby, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, Ákos és a Bëlga hozza majd lázba a bulizni vágyókat.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!