Lovasi András: Március 15. előtt egy héttel, kaptam egy levelet: Önt a Magyar Köztársaság elnöke, Kossuth-díjjal szeretné kitüntetni. A művész emberek, a hatvanas éveik derekán szoktak erre számítani titokban, én meg még azért nem vagyok annyi. Számítottam valamilyen állami kitüntetésre – mert mondta a management, hogy bekérték az adataimat, édesanyám nevét, lakcímet, ilyesmit -, de a Kossuth-díjra nem.
– Utána egy hétig boldogabban járkálsz –
Nagyon meg tudok lepődni, amikor viszonylag gyorsan kiszalad egy jó dal. Ezt úgy tudom leírni, mint amikor az ember selyempapírban kap valamilyen ajándékot, leszedi róla a papírt, és ott csillog előtte az ajándék. Valahogy néha úgy esnek ki a dalok, olyan gyorsan, olyan jóízűen, könnyen keletkeznek
– meg kell becsülni, amikor így van. Nyilván ez olyan energiákat ad, hogy az ember utána egy hétig boldogabban járkál, könnyedebben lépked, és fütyörészi a dalt, amit írt.
– Megváltoztatja az életemet –
Gyerekkoromban mindig nagyon vártam a Karácsonyt. Általában be is jött, hogy szép volt a karácsonyfa, kaptam valami ajándékot. Tizenkettő, vagy tizenhárom éves lehettem, amikor már annyira vártam a Karácsonyt, hogy szinte belebolondultam. Már szinte nem is a Karácsonyt vártam, hanem azt, hogy majd most valami olyan dolog fog történni, vagy olyasmit kapok, ami nem tudom mi, de megváltoztatja bizonyos értelemben az életemet. Aztán annak rendje és módja szerint meg volt a Karácsony, kaptam egy Abba lemezt, és ez olyan mérhetetlen csalódással töltött el engem, hogy ezen kívül nagyjából semmi nem történt, hogy azóta tudatosan – legalábbis Karácsonykor – próbálom visszafogni az igényeimet, nehogy olyan rossz legyen, mint akkor volt. – mondta Lovasi András.
