2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Több sonkát ettünk az év elején
Több sonkát ettünk az év elején

Több sonkát ettünk az év elején

Több sonkát ettünk az év elején

A sonka azon kevés élelmiszer egyike, amelynek kiskereskedelmi forgalma mind értékben, mind mennyiségben növekedett az idei január-februári időszak során – közölte a Nielsen piackutató. Abban, hogy az első két hónap tendenciája folytatódik-e az egész évben meghatározó lesz a húsvéti forgalom, amely jelentős tétel a sonkafogyasztásban Magyarországon. Tavaly a márciusi-áprilisi ünnepi időszakban a kiskereskedelemben eladott sonka forgalma közel 5 milliárd forint volt, amely közel 5 százalékkal több, mint 2008-ban – közölték. A húsvéti időszakban adták el a boltokban tavaly, az éves mennyiség 21 százalékát, mintegy 3 ezer tonna sonkát, amely mennyiségben 1 százalékos bővülés 2008-hoz képest.

Értékét tekintve 1 százalékkal, több mint 4 milliárd forintra, mennyiséget tekintve pedig 3 százalékkal 2.500 tonnára nőtt a sonka kiskereskedelmi forgalma az idén január-februárban, 2009 azonos időszakához képest.

A növekedés egyik oka, hogy jelentősen megnőtt az általában olcsóbb, kereskedelmi márkás sonkák forgalma. Ez a tendencia még tavaly kezdődött, amikor az ilyen termékek mennyiségben mért piaci részesedése 29-ről 38 százalékra emelkedett 2008-hoz képest.

A 2009-es év egészét tekintve értékben 4 százalékkal többet, mennyiségben 2 százalékkal kevesebb sonkát adtak el, mint 2008-ban. A piac mérete értéket tekintve közel 26 milliárd forint volt, mennyiségi szempontból pedig 14-15 ezer tonna.

A fogyasztók egy része igyekezett fogyasztását az olcsóbb termékek vásárlásával fenntartani – állapítja meg a Nielsen. Ezt a törekvést tükrözi, hogy a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár csak kis mértékben lett nagyobb, a 2008-ban mért kilogrammonként 2.287 forintról 2.329-re emelkedett.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp