1. SZTRÁJK A FERIHEGYEN
Nem sok idő maradt töprengésre. Jöttek a „Hírlevelek” az utazási irodákból az interneten, amit naponta böngésztem. Húsvét közeledvén egyre jobb ajánlatokkal csábítgatták az olvasókat. Amikor azt olvastam végre, hogy Barcelonába szerveznek utazást, s meglehetősen kedvező áron, azonnal hívtam Kathleent, hogy vállalkozna e ismét egy rövidebb kirándulásra, húsvétot megünnepelni Barcelonába, illetve a Costa Bravara.
Mint mindig, most is örömmel vállalkozott arra, hogy elkísérjen a sokat ígérő szép útra. Nélküle ugyanis most sem indultam volna el egyedül, hiszen a korábbi közös kirándulásainkon már többször megtapasztaltam, hogy mit jelent számomra a jelenléte.
Azonnal be is jelentkeztem a miskolci utazási irodába, s mivel már csak nagyon rövid idő állt ott rendelkezésre az indulásig, azonnal be is fizettem a részvételi költségeket.
Ezek után hallottuk, láttuk, olvastuk, hogy a repülőtéren nem tudtak megegyezni a bérkövetelési tárgyaláson a felek, ezért két napos sztrájkot hirdettek meg a Budapesti Ferihegyi repülőtér földi kiszolgálást végző dolgozói.
Nagyon elkeserítettek e szomorú hírek, de az utazási irodától biztatást kaptunk telefonon, hogy induljunk el nyugodtan, a mi járatunk nem fog elmaradni.
2007. április hó 5 –én este úgy indultunk el a menetrend szerint közlekedő kassai gyorssal, mintha misem történt volna.
A meghatározott idő előtt így mi már három órával korábban, huszonhárom óra tíz perckor már a ferihegyi csarnokban vártuk az események alakulását.
Mivel a sztrájk miatt csak csökkentett szolgáltatást nyújthattak, meglehetősen vontatottan ment a munka. Mi ezeket látva, majd tanulmányozva az utasokat tájékoztató táblákat, miszerint egymás után törölték a járatokat, egyre idegesítőbbé vált a hangulat.
Azt reméltük, hogy miután megérkeztek az utazási iroda képviselői, majd megnyugtató magyarázatot fogunk kapni a járatunkról.
Nem ez történt! Teljes volt a bizonytalanság! Ők sem kaptak semmi érdemleges választ a kérdéseinkre.
A mi repülőnknek négy órakor kellett volna felszállnia, de ekkor még csak olyan tájékoztatást kaptunk, hogy kb. négy óra késéssel el tudjuk hagyni a kifutó pályát.
Indulás helyett azonban szendvicseket osztogattak az egyre jobban elfáradt, elcsigázott utasoknak. Az a tudat, amit megerősítettek bennünk, hogy végül is a mi járatunkat nem fogják törölni, megnyugtatott.
Tíz órakor meg is érkezett az a szlovák gép, ami értünk jött. Elfoglalhattuk azt a helyet, amit Kathleen kért, vagyis elől, a hatodik sorban, a közlekedő folyosó mellett közvetlenül. Így nem kell másokat zavarnunk, ha fel akarunk állni.
Végre felzúgtak a motorok, megkaptuk a felszállási engedélyt, s felgyorsulva a megfelelő sebességre, felemelkedett 180 utasával a hatalmas gépmadár, hét órás késéssel, 11.00 órakor!
Búcsút intettünk a már nyüzsgő fővárosunknak, s figyeltük az utaskísérő légi kisasszonyok bemutatóját, hogyan kellene eljárnunk, ha netán lezuhanna a gépünk.
A repülőgép szlovák kapitánya angol nyelven üdvözölte a fedélzet közönségét, s elmondta a szokásos tudnivalókat, amiből vajmi keveset lehetett megérteni.
Ezek után már csak arra vártunk, hogy mikor hozzák a szokásos meleg ételeket és a frissítőket. Természetesen én üdítőként a megszokott sörömet, míg Kathleen a fehér borocskát kérte.
Mire mindezeket elfogyasztottuk, csodálatos látvány tárult elénk a kék ég alatt. Sziporkázó napsütésben csillogtak alattunk az Alpok égre törő csipkeszerű csúcsai, amihez fogható szép-
séget korábban még nem láttam.
Láttam már az elsuhanó gyorsvonatok ablakaiból alulról, de ilyen magasból egy összefüggő hegyláncolatot még nem volt szerencsém megpillantani. Úgy érzem, hogy ez a kép végig fogja kísérni egész életemet. Ez a látvány már önmagában megérte, hogy vállaltuk ezt a körülményesnek ígérkező utazást.
A látványos hegycsúcsok után egészen más kép tárult elénk.
Felhők közé került a gépünk, s úgy tűnt, hogy elromlik a szép napos idő, mivel időközönként zuhanni kezdett a gépünk.
Meg is kaptuk az ijesztő figyelmeztetést, hogy kapcsolja be mindenki az övet, mert viharzónába érkeztünk.
Szerencsére nem sokáig tartott ez az ijesztő helyzet, de amint körülnéztem, sokak arcából kiszökött a vér.
Megkönnyebbültünk valamennyien, amikor kitárult előttünk a Földközi tenger, amely viszont haragosnak tűnt, mert meglehetősen nagy hullámokat gerjesztett az északi szél.
Érkezés BARCELONA-ba.
2. SZÁLLÁS A „VAD PARTON”
Kissé szeles időben hagytuk el gépünket, de a felhők közül időnként előbújt a nap, ami biztatást jelentett számunkra, a további napokat illetően.
Hamarosan leemelhettük bőröndjeinket is a futószalagról, s a bejelentkezés is rövid időn belül megtörtént.
Hatalmas csarnokban találtuk magunkat, világvárosi forgalommal. Nagy volt a nyüzsgés a pultoknál, s az utastájékoztató táblákról azt lehetett leolvasni, hogy szinte percenként érkeznek, indulnak a gépek a világ minden tájára.
Ez a kép már eleve meghatározta az első benyomásunkat a sokat ígérő városról.
Pajor Aranka és Ábrám Klára idegenvezetők már a csarnokban gondjaikba vettek. Örömünkre szolgált, hogy Aranka kiváló idegenvezetőnek ígérkezett, hiszen huszonhárom éve él itt ebben a városban, s minden zegét-zugát jól ismeri e hatalmas városnak, s az anyanyelvét ma is tökéletesen beszéli. Ráadásul kedves, mindig mosolygós, megnyerő külsejű és modorú nő. Az autóbuszokhoz vezettek bennünket, elosztották a társaságot szállodánként, s megindult a konvoj a városon keresztül. A hét órás késés miatt felborult az eredeti program, így mindenki szabad délutánt kapott.
Ötven perces autózás után megérkeztünk COSTA BRAVA-ra, a számunkra kijelölt szállodába, amely közvetlenül a tenger partján fekszik, CALELLA üdülő városban.
Hotel HAROMAR, CALELLA 08370 Passeig de les Roques, 32.
Az teljes utikönyv itt tölthető le! pdf formában.
(A fájl megnyitásához Adobe Reader szükséges amit itt tölthet le!)
