2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Állami kitüntetés a Bosch miskolci gyárigazgatójának
Állami kitüntetés a Bosch miskolci gyárigazgatójának

Állami kitüntetés a Bosch miskolci gyárigazgatójának

Állami kitüntetés a Bosch miskolci gyárigazgatójánakMárcius 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából a Köztársasági Elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Horváth Attilát, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatóját. Az elismerést a hivatalos indoklás szerint a gyár nemzetközi sikereinek érdekében végzett tevékenységéért kapta a gyárigazgató.

Horváth Attila a kitüntetés alkalmából emlékeztetett, hogy a hazai gazdaságpolitika egyik fontos alapelve, hogy a tudástartalom növelésével versenyképesebb üzleti környezet jön létre. Emellett a tartós növekedési előnyt biztosító tudás- és technológia- illetve K+F-intenzív ágazatok igényei is előtérbe kerültek. A globális pénzügyi és gazdasági világválság következtében az ipar- és innováció-politikai programok és koncepciók még hangsúlyosabbá válnak. A magyarországi Bosch csoport évek óta ezekre a prioritásokra fókuszál.

/Foto Bosch/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!