2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Színházi Zsöllye » Határtalan kapcsolatok: Ismerkedés
Határtalan kapcsolatok: Ismerkedés

Határtalan kapcsolatok: Ismerkedés

Határtalan kapcsolatok: IsmerkedésA Kassai Állami Színház vendégjátéka Miskolcon

Három kassai táncelőadás – a Giselle, a Diótörő és a „The Best of Ballet” – után márciusban komédiával érkezik a miskolci teátrumba a Kassai Állami Színház társulata. Az Ismerkedés igazi mai és valódi szlovák komédia, melyet a két intézmény közösen benyújtott és megnyert európai uniós pályázata révén szlovák nyelven, magyar nyelvű feliratozással ismerhet meg a miskolci közönség. A pályázat segítségével a 2009/2010-es évad folyamán színházi előadások cseréje valósulhat meg a két ország két színháza között, illetve egy közös munkával létrehozott produkciót is megismerhet majd a szlovákiai és a magyarországi publikum egyaránt. Az Ismerkedés miskolci bemutatója 2010. március 13-án 15 és 19 órakor a Kamaraszínházban a „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. Az előadás megtekintése ingyenes, jegyek előzetesen a miskolci színház jegyirodájában igényelhetők.

 

Röviden az Ismerkedés című komédiáról:

Adriana Krúpová: Ismerkedés

A kassai írónő, Adriana Krúpová főhőse egy ügyes vállalkozó asszony, aki üzleti sikereit megalapozandó társkereső irodát nyit. Sok magányos nő keresi fel az irodát, akik a jövendőbeli társ reményében bőven hozzák is a bevételt. Ám ez a biznisznek csak az egyik fele. A probléma az, hogy kivel kellene őket összehozni? Ugyanis nincsenek alkalmas férfiak. A cégvezető üzleti megfontolásokból és jobb híján úgy dönt, hogy az ismerkedni vágyó hölgyeknek csaliként odadobja az egyetlen kéznél levő férfit – a saját férjét.

 

Árvai Judit

Fotó:Joseph Marčinký

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés