2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok
I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok

I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok

I. Miskolci Közgazdász Szakmai NapokA Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata megszervezte I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napokat. A március 9-10-ei rendezvényen szeretnék bemutatni a közgazdász hallgatóknak, hogy miként válhatnak sikeres szakemberekké, hogyan építhetik saját karrierjüket, hasznosítva eddigi tanulmányaikat, illetve a Miskolci Egyetemen megszerzett tudásukat.

A két nap alatt 7 előadást terveznek, valamint figyelemfelkeltő workshoppokat és kiállításokat. A nagy előadások a kar egyes szakirányainak megfelelő témájúak lesznek. A rendezvény során vendég lesz Geszti Péter, Bakáts „Settenkedő” Tibor, Toldi Gábor (HVG HR CENTER igazgatója), és még sokan mások. A rendezvényen résztvevő hallgatók vállalati- és tőzsde szimulációkkal ismerkedhetnek meg és versenyezhetnek is.

A rendezvény életre hívásának oka hogy a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara egyedülálló campusként jelenik meg a régióban. Kapocsként működik a régió hallgatói és a vállalkozások/cégek között. Az Egyetemen közel 14.000 hallgató tanul évente, akik mint potenciális munkavállalók komoly kihívást jelentenek a régió számára. A kihívás pozitív oldala, hogy a régióban megfelelő „mennyiségű”, magasan képzett humán potenciál termelődik, amelynek kihasználása hosszú távú lehetőségeket kínál a régióban működő cégeknek és intézményeknek.

A résztvevők kapcsolatot építhetnek a vállalatok és intézmények szakembereivel, közösen megvitathatják a már megszerzett tapasztalataikat. Az egyes szakirányoknak megfelelően meghívott neves szakemberek előadásaik során szakmai tapasztalataikkal, tanácsaikkal látják el a diákokat, valamint közvetlen kérdéseikre személyesen is válaszolnak. Így a hallgatók reális képet kapnak az aktuális gazdasági viszonyokról, trendekről, piaci helyzetekről. Meghívott tanácsadók, szakemberek segítségével a karriertervezés és az állásvadászat leghatékonyabb eszközei kerülnek bemutatásra. Hasznos információk hangzanak el a karriertervezésre való felkészülésről az önismeretről, a jó önéletrajzról, a jelentkezésről, az interjúról, a munka világáról.

 

I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok I. Miskolci Közgazdász Szakmai Napok

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!