2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Összehangolt oktatás, közös pályázatok
Összehangolt oktatás, közös pályázatok

Összehangolt oktatás, közös pályázatok

Összehangolt oktatás, közös pályázatokA képzés, a kutatás és a pályázatok terén is szorosabban együttműködik a jövőben a Miskolci Egyetem a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolával és az egri Eszterházy Károly Főiskolával. A hallgatókat is kedvezően érintő összefogásnak a három intézmény által életre hívott Észak-magyarországi Felsőoktatási Szövetség (ÉMFSZ) ad keretet, melynek életre hívását március 5-én, a Miskolci Egyetemen aláírt együttműködési szándéknyilatkozatban is megfogalmazták az intézmények vezetői.

A nyilatkozatban foglaltak szerint a három intézmény elkötelezett „a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének és a régió társadalmi-gazdasági fejlődésének elősegítésében. E célok hatékonyabb megvalósítása érdekében fenti intézmények megfontolt és határozott szándéka a területi hálózatfejlesztési modellkísérlet megvalósítását kezdeményezni. Az Együttműködő Felek eddigi eredményeikre alapozva – autonómiájuk, értékeik, tulajdonaik megtartásával – hálózati keretben szövetséget hoznak létre.”

A hálózatfejlesztésre építő modellkísérlet megvalósításához a felsőoktatási törvény 2009. január 1-jén hatályba lépett módosítása teremtett kedvező helyzetet. Ez az oktatási miniszter részéről lehetővé teszi új szerveződési formák elterjedésének támogatását, az intézmények által kezdeményezett, a törvényben meghatározott szabályoktól részben eltérő hálózatfejlesztés engedélyezését. Az együttműködő felek szándékaik érvényre juttatása érdekében megkezdik a konkrét megállapodások előkészítését tartalmazó dokumentum-tervezetek kidolgozását, melyek érintik az intézmények teljes körű működését.

A miskolci, az egri és a gyöngyösi felsőoktatási intézmény kapcsolata nem előzmény nélküli. Az oktatás egységesítését és az intézmények közti áthallgatást célul kitűző Baross Gábor pályázat kapcsán is sikeresen működött együtt az egyetem a két főiskolával. Így született meg a döntés, hogy életre hívjanak egy olyan szövetséget, amely segíti a hallgatók részvételét a képzésben, majd később a munkaerőpiacon is.

Az együttműködés kézzel fogható eredménye, hogy a három intézmény februárban közösen adott be egy 3,5 milliárd forintos TÁMOP kutatás-fejlesztési pályázatot, melyben olyan fókuszterületek szerepelnek, amelyeken mindhárom intézmény ért már el jelentős eredményeket. Ilyen a környezetvédelem, az energiatakarékosság, a nanotechnológia, a logisztika vagy az alkalmazott informatika.

Az együttműködő felek szándéka szerint a szövetség intézményeinek mesterképzéseire úgy jelentkezhetnek majd a hallgatók, hogy már az alapképzésben, a diploma megszerzése előtt tudják, melyikben milyen tárgyak számítanak a felvételikor.

Az intézmények olyan szervezeti működést honosítanának meg, amely hozzájárul a régió gazdasági fejlesztéséhez is. A befektetők oda telepítik cégeiket, ahol rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő – mivel mindhárom intézmény kiváló szakembereket képez, az észak-magyarországi terület előnyt élvezhet e tekintetben.

Dr Patkó Gyula az ME rektora az együttműködés ünnepélyes megpecsételésekor főként arról szólt, hogy példaértékű volt a hozzáállása minden érintett félnek az előkészítés során.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés