2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Bajnai: mérföldkő léptékű eredmény született az energia-csúcstalálkozón
Bajnai: mérföldkő léptékű eredmény született az energia-csúcstalálkozón

Bajnai: mérföldkő léptékű eredmény született az energia-csúcstalálkozón

Bajnai: mérföldkő léptékű eredmény született az energia-csúcstalálkozónBajnai Gordon szerint mérföldkő léptékű eredmény született a szerdai budapesti energia-csúcstalálkozón. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy aláírtak egy közös nyilatkozatot, amely rögzíti, hogy a biztonságos energiaellátás megteremtése minden aláíró számára kiemelt feladat. A dokumentum tartalmazza az észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását is. Bajnai úgy fogalmazott: Közép-Kelet-Európában létrejött egy „kritikus tömeg”, széles és erős együttműködés. Szavai szerint a tanácskozás eredményében „erős, tiszta, jó szándékú” európai akarat nyilvánult meg, a konferencia résztvevői hosszú távon gondolkodnak.

A nyilatkozatban a részt vevő országok – a vendéglátó Magyarország mellett a másik három visegrádi ország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia, továbbá Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária és Bosznia-Hercegovina – hangsúlyozzák, hogy erősítik az együttműködést gázhálózataik további összekötésével, valamint ellátási útvonalaik és forrásaik diverzifikálásával.

Ennek keretében szeretnék előmozdítani a V4-es országokon keresztülhaladó, a tervezett horvátországi – Krk szigeti – és az észak-lengyelországi gdyniai, cseppfolyás gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG-terminálokat összekötő Észak-Déli energiafolyosó megvalósítását, a Nabucco gázvezeték megépítését, valamint a romániai konstancai LNG-terminál támogatását.

A nyilatkozatban a résztvevők egyebek mellett kiemelik „annak fontosságát, hogy az Európai Unió mozdítsa elő külkapcsolatainak bővítését az új, alternatív energiabeszállító forrásokkal, illetve, hogy az EU gyorsítsa fel az energiaügyi párbeszédet a jelenlegi forrás- és tranzitországokkal”.

A részt vevő államok közölték, támogatják azokat az erőfeszítéseket, „amelyek az EU pénzügyi forrásainak számukra kedvezőbb elosztását célozzák, különösen azon infrastrukturális beruházásokét, amelyek az EU kohéziós alapokból szolgálnák a régió energiabiztonságának növelését”. Az aláíró 11 ország szerint „még korántsem tekinthető befejezettnek” az EU belső gázpiacának létrehozásának folyamata.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés