2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » A miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt pénteken
royal_magazin_PNG

A miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt pénteken

A miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt péntekenSűrű programot állítottak össze Bajnai Gordonnak pénteken. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása eső állomásaként a miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház felújított szülészeti-nőgyógyászati osztályának átadásán vett részt.

A kormányfő szerint ez a fejlesztés is bizonyítéka annak, hogy „a válság ellenére a jövő építésére szánt pénzekkel nem spórol a kormány”. Mint elmondta: a több mint egymilliárd forintos beruházás lehetővé teszi, hogy „biztonságosabb, egészségesebb, tisztább, kulturáltabb körülmények között jöjjenek világra a gyermekek”.

Ezután a kormányfő a miskolci avasi lakótelep rendőrőrsére ment, ahol az állománygyűlésen a közbiztonságról és a városban zajló fejlesztésekről is beszélt. Innen Edelénybe, majd Kazincbarcikára, végül Tolcsvára látogatott a miniszterelnök.

A miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt péntekenA miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt péntekenA miniszterelnök B.-A.-Z. megyében járt pénteken

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!