2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Színházi Zsöllye » A Prah Szlovákiában
A Prah Szlovákiában

A Prah Szlovákiában

A Prah SzlovákiábanFolytatódik a színházi előadások cseréje Kassa és Miskolc között

A Kassai Állami Színház és a miskolci teátrum együttműködésének soron következő részeként a Miskolci Nemzeti Színház Prah című komédiáját tekintheti meg a kassai közönség két alkalommal, február 11-én csütörtökön 16 és 20 órakor. Ebben az évadban a két színház közösen benyújtott pályázata révén a miskolci színház előadásában az Anconai szerelmesek, a Boga beszél, Az operett csillagai valamint a Yerma és az Exodus című két egyfelvonásos táncjáték került színre Szlovákiában.

Spiró György komédiáját 2009 novemberében mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház, rendezője Korognai Károly, aki egyúttal a Férfit is alakítja a darabban. A Nőt Müller Júlia játssza.

Az előadás határon túli bemutatója a „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

 

2010. február 11. 16 és 20 óra • Prah – Vendégjáték a Kassai Állami Színházban

 

A Prahról:

Mindenki végiggondolta már, hogy mit tenne, ha ötöse lenne a lottón. Az azonban csak nagyon kevesekkel történik meg, hogy valaki tényleg ott tartja a kezében a nyertes szelvényt. Az pedig, hogy a nagy nyeremény szerencsét hoz-e vagy sem, igen nehezen megválaszolható kérdés.

Az 1990-es években járunk. Ki ez a negyvenes házaspár? Megváltoztatja az életüket a nagy pénz? Megváltozhat az ember? Lehet valaki egyik nap szegény, a másik nap már gazdag?

Spiró kérdez, és válaszokat is ad. Spiró komédiát írt. Keserű komédiát. Rólunk írt, mai magyarokról. A lehetőségeinkről. A lehetetlenségeinkről.

A Prah Szlovákiában A Prah Szlovákiában

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ráadás-bemutató a Radnótiban
Egy igazán erős „nőerőmű” termeli a Radnóti Színházban az évad utolsó, ráadás-bemutatóját. A 2024-es irodalmi Nobel-díjas Han Kang Növényevő című regé…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés