2026. 06. 11. csütörtök

Barnabás

1 EUR 357 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Megvan a MOL-győztes
Megvan a MOL-győztes

Megvan a MOL-győztes

Megvan a MOL-győztes Véget ért a jégkorongozók idei MOL-ligája, a Dunaújvárosban rendezett négyesdöntőt meglepetésre a Vasas Bp. Stars nyerte.

Ezúttal nem jártak jól azok, akik az esélyeknek megfelelően a hazai DAB Dockers végső sikerére fogadtak, hisz a dunaújvárosiak, akik zsinórban huszonhat mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget a rendes játékidőben, ezúttal azonban igen – a későbbi végső győztes pestiek két perccel az óra lejárta előtt állították be a 3-2-es végeredményt.

A döntőben aztán azzal az Újpesttel kellett megküzdeniük, amely úgy jutott be a fináléba az SC Csíkszereda ellenében (4-3), hogy az erdélyiek háromszor is vezetést szereztek – végül mégis a lilák örülhettek.

Bár előzetesen a döntőben is esélytelennek számítottak, végül taktikájuknak, és a második harmadban mutatott jó játékuknak köszönhetően a káposztásmegyeri „Csillagok” megszerezték a győzelmet.

A magyar és román csapatok részvételével zajló MOL-liga tehát előbbiek teljes diadalával zárult végül, hisz a „vigaszmeccsen” a Dunaújváros hosszabbítás után 4-3-as sikert aratott a csíkiak ellen, így az érmeken a magyar gárdák osztoztak.

Ismét kapott negatív visszhangokat is a lebonyolítási rendszer – nem teljesen alaptalanul, hisz, mint ahogy azt több szurkoló és szakértő is javasolta, talán tényleg sikeresebb (és igazságosabb) lenne egy, az NHL playoffjához hasonlító, több nyert mérkőzésig tartó párharcsorozatokkal kialakítani a liga végső sorrendjét.

Vége tehát az idei MOL-ligának, ám az ezúttal hátraszorult csapatoknak hamarosan lehetőségük nyílik a visszavágásra, méghozzá az OB-1 középszakaszában – amelyből két mérkőzést már le is játszottak. Az elsőn, mint azt írtuk, a Miskolci Jegesmedvék 5-1-es sikert értek el a Ferencváros ellen, ám vasárnap „visszavágót” tartottak Budapesten, ahol a zöld-fehérek a péntekinél lényegesen jobb játékkal 4-2-re legyőzték a miskolciakat; a két csapat így egyaránt 3-3 ponttal áll. Folytatás pénteken Miskolcon, ahol a Macik a MOL-liga ezüstérmesét, az Újpestet fogadják.

 

Dicsuk Dániel

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt. Miként is kerülsz most a jobb1-ből a bal1-be? - A lényegre törő válasz: Szivá…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés