2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Kilencvenöt alkotás versenyez a 41. Magyar Filmszemlén
Kilencvenöt alkotás versenyez a 41. Magyar Filmszemlén

Kilencvenöt alkotás versenyez a 41. Magyar Filmszemlén

Kilencvenöt alkotás versenyez a 41. Magyar FilmszemlénÖt kategóriában 95 alkotás száll versenybe a február 2-án kezdődő és 8-áig tartó 41. Magyar Filmszemlén – mondta Novák Emil, a szemletanács elnöke a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A filmszemlét, amely idén egy nappal rövidebb lesz, mint a korábbiak voltak, Garas Dezső nyitja meg a Palace MOM Parkban – közölte az MTI kérdésére Novák Emil. A megnyitó „szigorúan mozi” jelszóval rendhagyó lesz, aznap este több teremben is levetítik Jancsó Miklós – a versenyben egyébként nem induló – Oda az igazság című alkotását. A mustrát záró díjátadó gála a Sportmax 2 sport-, szabadidő- és rendezvényközpontban lesz.

A szemletanács elnöke szerint idén a legizgalmasabb verseny a kisjátékfilmek között ígérkezik, ebben a kategóriában 33 alkotás szerepel. Kiemelte a dokumentumfilmes termést is, itt a 169 nevezett alkotásból 30-at tartott versenyben az előzsűri. A nagyjátékfilmek között 16, a tévéfilmek között 9, a tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájában pedig 7 mű szerepel a versenyprogramban.

A Palace MOM Park mellett idén is az Uránia Nemzeti Filmszínház a szemle másik helyszíne; az információs és egyéb vetítésekkel együtt egy hét alatt csaknem 200 filmet vetítenek majd le. A filmszemle egyébként vidéki vetítésekkel már január 29-én megkezdődik; idén Keszthely, Gyöngyös, Veszprém és Balassagyarmat a vidéki helyszín.

A nagyjátékfilmes vetélkedésben indul új filmjével többek között Dyga Zsombor, Hajdu Szabolcs, Pacskovszky József és Sas Tamás is.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!