Hallgatva az ellentmondásos híreket a világból egyfolytában azon gondolkodom, hogyan lehetne, kinek kellene egy kicsit igazságosabb elosztásúvá tenni a földi javakat. Látva most a híradásokat a szerencsétlenül járt haiti lakosokról, amely egyébként is a föld legszegényebb országa, még inkább foglalkoztatnak ezek a dolgok.
Egy amerikai család havonta 50 és egy magyar család átlag évi 26 kilogramm felesleges élelmiszert dob a szemétbe. Ebben persze nincs benne az élelmiszer- üzletekből, gyártóktól kukába landoló óriási élelemmennyiség. Ugyanakkor egy milliárd ember éhezik a földön.
A kis kék bolygón száz évvel ezelőtt 1,5 milliárdan, ma pedig 6,5 milliárdan élünk. Ennek ellenére tudjuk, hogy a megtermelt élelmiszerkészlet elegendő lenne a föld minden lakója számára. Annak ellenére így van ez, hogy egyik részén túl-, a másik részén semmit sem termelünk. Egyik felén tobzódunk, pazarolunk, és milliárdokat költünk fogyókúrára, s az elhízott emberek gyógyítására, a másik felén pedig gyermekek milliói halnak éhen.
Mondják erre sokan. No és? Mindig is ilyen volt a világ, nem valósult meg a földön a kommunizmus, ahol mindenki szükségletei szerint részesült volna a javakból, így ez a sorsunk. No, de félre az ideológiákkal! Az éhezők közel hetven százaléka a fejlődő országok vidéki területein él, de most már Európában és hazánkban is jócskán megnövekedtek ezek a számok. Az éhezés közvetlen oka többnyire nem az, hogy nincs elegendő élelem, hanem, hogy az érintetteknek nincs pénzük megvásárolni azt.
Azt olvastam egy FAO jelentésben, hogy évi 30 milliárd dollárból fel lehetne számolni a világon az éhezést. Ez bizony nagyon szerény összeg például a katonai kiadásokra költött milliárdokhoz, vagy a bankok megsegítésére költött pénzekhez képest. Hol van hát a hiba? Mi hiányzik? A lehetőség, vagy az akarat? Ezek csupán költői kérdések, amelyre persze mindannyian sejtjük a választ.
Tudom, hogy az ENSZ nemzetközi szervezete egy konferenciáján elhatározta, még a világ válság előtt, hogy 2015re felére csökkentik az éhezők számát, de ezt az időpontot most a válság ideje alatt már 2050-re tették.
Addig pedig csak nézzük a rettenetes felvételeket a világ számos pontjáról készített filmekben, ahol csonttá soványodott gyermekeket látunk? Persze vannak egyházak, karitatív szervezetek, akik szervezetten is próbálnak ezen segíteni, de sokszor maguk is úgy érzik csupán szélmalom-harcot vívnak a nagy kaszással. Úgy gondolom, hogy mi egyszerű emberek is tehetünk ellene, hogy a saját környezetünkben élő éhezőkön segítsünk, egy kis odafigyeléssel. Nem feltétlenül kell egy szervezetre, s nem kell az ünnepekre várnunk. Kiváló ötleteket hallottam, s mindaddig, amíg nem születik globális megoldás megosztom a Kedves Olvasóval.
„Az iskolába két uzsonnát csomagolok a gyereknek, s nyugodtan rábízom, hogy ossza meg azzal, akiről tudja, hogy nem tud uzsonnát hozni,” – meséli egy anyuka. Egy vendéglátóstól hallottam, hogy a céges partik után mindig megbeszéli a cégek vezetőivel, hogy mindazt az ételt, ami nem fogyott el, másnap a hajléktalan szállóra vihesse az éhezőknek. Mondja a szomszédunk, hogy Ő sohasem önti a kukába a megmaradt élelmiszert, hanem vagy tiszta zsákba, vagy eldobható műanyag edénybe téve, ráteszi a tároló tetejére. Ugyanígy tesz a már kinőtt gyerekruhákkal is.
Tudom aprócska lépések ehhez a világ nagy gondjához, hatalmas számaihoz képest, de úgy érzem, valahol el kell kezdeni…
Orosz B. Erika
