2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormány
Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormány

Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormány

Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormányÚj foglalkoztatási támogatási formát vezet be a kormány: mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az – mintegy ösztönző támogatásként – „magával viheti” segélye és annak járulékai összegét – jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy a segélye hátralévő idejére ezt az összeget a munkáltató érdekeltségének növelésére, havi elszámolásban utólagosan a Munkaerő-piaci Alap kifizeti. Véleménye szerint ezrek vehetik igénybe ezt a támogatási formát. Példaként említette, hogy ha valaki a munkanélküli segélye harmadik hónapjában el tud helyezkedni, akkor következő hat hónap járulékát és annak vonzatait magával viheti az új munkahelyére.

Kiss hangsúlyozta, ezt a támogatást munkahelybővítésnél lehet kérni. Tájékoztatása szerint az erre vonatkozó felhívások január 4-én jelennek meg. Az Út a munkához programról szólva elmondta azt is, idén több mint kilencvenezer ember kapott munkalehetőséget a közfoglalkoztatásban.

Kiss Péter emlékeztetett arra, jövőre az ideinél több, 110 milliárd forint jut a programra, és a közcélú munkavégzést kiterjesztik az állami és önkormányzati többségű gazdasági társaságokra is. Jelezte, a közcélú foglalkoztatásra rendelkezésre álló forrásokat bértámogatásra is fel lehet használni. A miniszter magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ha egy önkormányzatnak végzett időszakos munkával szemben ugyanebből az összegből egy cégnél bértámogatással tartós munkát is kaphatnak az emberek, akkor erre lehetőség van.

Kiss kiemelte: ezek az intézkedések mind azt célozzák, hogy az átmeneti segítség mellett a tartós munkavállalást is még jobban segítsék.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp