2026. 02. 14. szombat

Bálint, Valentin

1 EUR 379 HUF
1 GBP 435 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben a BorsodChem két korábbi vezetője
royal_magazin_PNG

Előzetesben a BorsodChem két korábbi vezetője

Előzetes letartóztatásba helyezték egy nemzetközi vegyipari multinacionális cég két korábbi  vezetőjét szerdán Miskolcon.

A nyomozás eddigi adatai szerint a cég korábbi logisztikai vezetői 2007. és 2009. között úgy adtak munkát a fuvarozóknak, hogy azért a fuvarozótársaságok vezetőitől fiktív számlák kiállításával készpénzt kértek cserébe. Több tízmillió forinttal károsították meg a munkáltatójukat. Az eddigi adatok alapján a hűtlen kezelésből és vesztegetésből nyert pénz egy részét külföldi bankszámlára utalták át. A vámosok a Központi Bűnüldözési Parancsnoksággal együtt házkutatásokat tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében hétfő hajnalban tíz helyszínen, 75 vámos részvételével.

Egyelőre három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, kettőt közülük őrizetbe is vettek. A házkutatások közben egy házi széfből több mint 60 millió forint külföldi fizetőeszköz került elő, ami feltételezhetően a bűncselekményből származik.

A BorsodChem korábbi vezetőinek előzetes letartóztatásáról szerdán döntött a bíróság.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

140226

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés