2026. 05. 3. vasárnap

Tímea, Irma

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Udvariasságot hirdet az MVK
2560-udvariassagot-hirdet-az-mvk

Udvariasságot hirdet az MVK

Első ízben, mondhatni, kísérleti jelleggel rendezte meg „Legudvariasabb sofőr” versenyét a miskolci közlekedési társaság. Az MVK utasait is, saját dolgozóit is arra sarkalta az elmúlt hónapok folyamán, szavazzanak, szerintük ki, azaz melyik autóbusz-, illetve villamosvezető végzi e tekintetben legjobban a munkáját.

Az akció kiírása mögött kettős célt igyekezett láttatni az önkormányzati cég forgalmi igazgatósága, az ötletgazda: abbéli meggyőződését, hogy a járművezetői állomány, mint az MVK „frontszemélyzete”, már ma is kellően utasbarát módon dolgozik, amire érdemes felhívni a közönség figyelmét, valamint a „mindig lehet fejlődni” elv értelmében mégiscsak arra szeretnék buzdítani a kollégákat, hogy igyekezzenek tovább javítani munkahelyi viselkedésükön. Merthogy: a társaságot úgyis aszerint ítélik meg a városlakók, amilyen magatartást a nap mint nap látott sofőrök révén tapasztalnak.

Első alkalom volt ez – szeptembertől novemberig zajlott a voksolás -, és az illetékesek úgy ítélik most, kezdetnek nem is ment rosszul: több ezer szavazat érkezett, ami alapján meg lehetett jutalmazni a legjobbakat. Méghozzá összesen négyüket, minthogy nem csak a sínen és a gumikerekeken gördülő ágazatot választották szét, de a versenyt is két kategóriában, az utas- és a „belső” szavazatok szerint hirdették meg.

Ennek eredményeképpen az MVK legudvariasabb járművezetője verseny díjazott járművezetői:

Az utasok szavazatai alapján:

1. helyezett autóbuszvezető: Szabó György

1. helyezett villamosvezető: Lendeczky Péter

A kollégák szavazatai alapján:

1. helyezett autóbuszvezető: Tresánszki Tamás

1. helyezett villamosvezető: Vizi Erzsébet

A díjakat (pénzjutalom, oklevél) a szerdai ünnepségen adták az MVK központjában, ahol Börzsei Tibor vezérigazgató és Szatmári Gusztáv forgalmi igazgató köszöntötte a nyerteseket.

A cégnél mindazonáltal azt sem hagyták viszonzatlanul, hogy a nagyközönség kellő arányban vette ki a részét az akcióból: ajándékcsomaggal jutalmazták azokat, akiket a „külső” szavazatot leadók közül kisorsoltak; ketten vehették át személyesen a szerdai ünnepségen, Anger Tímea és Lévai Zsoltné.

Fotó:Juhász Balázs

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés