2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult
Összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult

Összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult

Összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indultNyolc hatóság részvételével Csillagszóró III. akció keretében fogyasztóvédelmi ellenőrzés-sorozat indult – jelentette be Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója. Mint elmondta, a kiemelt és koncentrált ellenőrzési sorozat december 1-31. között zajlik le, az összehangolt akciók egyenletes elosztásban valósulnak meg, de szükség szerint több hatóság együtt is ellenőrizhet. A főigazgató példaként említette, hogy délelőtt a VPOP és az APEH végzett együttes ellenőrzést a Józsefvárosi piacon, délután két órakor pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a földművelési minisztérium mezőgazdasági szakigazgatósági hivatala vesz részt együttes úgynevezett bemutató ellenőrzésen, a budapesti Vörösmarty téren.

Wittich Tamás elmondta: az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a vállalkozásokat előre tájékoztassák az ellenőrzések céljáról és helyszínéről. Az idei ellenőrzésnél sem cél a szankció kivetése, viszont szigorú hatósági fellépésre kell számítani az egészséget, a biztonságot veszélyeztető súlyos esetekben és ismételt jogsértésnél.

A főigazgató hangsúlyozta, hogy alapvető cél a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme. Az eddigi ellenőrzési akciók során még mindig sok szabálytalansággal találkoztak, például az akciósként hirdetett ár nem egyezik a pénztárnál felszámítottal. A hatóságok az ellenőrzéskor a biztonságot kiemelten figyelik, az akció során középpontba helyezik a szezonális termékek vizsgálatát.

A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumában folyó vizsgálatokról szólva Wittich Tamás elmondta, hogy a karácsonyi fényfűzéreknél veszélyes termékeket találtak, és nem csökken a gyermekeket veszélyeztető termékek aránya sem – ezeket a termékeket kivonják a forgalomból. Wittich Tamás közölte, hogy az ellenőrzések során alapvetően a szezonális termékeket árusító helyekre és a nagy forgalmú helyekre, kitelepült piacokra koncentrálnak.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!