2026. 07. 25. szombat

Kristóf, Jakab

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatója
Előzetesben a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatója

Előzetesben a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatója

Előzetesben a Budapest Airport és a BKV jogi igazgatójaElőzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn – közölte közös ügyvédjük, Zámbó Gyula a határozathozatal után újságírókkal. Elmondta, a jogi igazgatók mellett még két ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, az ötödik gyanúsított estében pedig lakhelyelhagyási tilalmat határozott meg. A döntés ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezett – tette hozzá Zámbó Gyula. A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI).

A rendőrség az ügyben további három ember ellen indított eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.

Zámbó Gyula elmondta, a négy gyanúsított esetében a bíróság azzal indokolta az előzetes letartóztatás elrendelését: előfordulhat, hogy ki akarják vonni magukat a büntetőeljárás alól, esetlegesen meghiúsítják a bizonyítást, valamint egyes esetekben újabb bűncselekményeket követnének el.

Közölte, védencei nem ismerték el az ellenük felhozott vádakat. A BA Zrt. jogi igazgatója hosszabb vallomást tett, és elmondta, „miért is nem lehetséges az, hogy ő ilyen bűncselekményt (…) követett volna el”. Egyebek mellett azzal védekezett, hogy ő nem volt döntési helyzetben azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyek közül az egyiknél a vesztegetést a terhére róják – mondta Zámbó Gyula, hozzátéve: ez egyébként egy teljesen logikus, megalapozott védekezés, de kevés volt ahhoz, hogy a bíróságot meggyőzze. A BKV jogi igazgatója pedig elmondta, hogy az egyik III. kerületi bevásárlóközpontban átvett nagyjából tízmillió forint „nem kenőpénz”.

A védő cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy a gyanúsítottak között volna annak a szoftverfejlesztő cégnek a vezetője is, amely nemrég 28 millió forintért elkészítette a BKV szerződéseinek digitalizálását.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

18 ezer tiltott íz a raktárban
Egy nyitott raktár ajtaja mögött több mint 18 ezer illegális elektronikus cigaretta lapult Budapesten. A NAV pénzügyőrei egy közterületi ellenőrzés so…
Patika költözött a lakókocsiba
Kempingfelszerelés helyett potencianövelők és izomnövekedésre használt hormoninjekciók lapultak abban a lakókocsiban, amit a NAV pénzügyőrei ellenőriz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés