2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Zemplén Hangja 2009.
Zemplén Hangja 2009.

Zemplén Hangja 2009.

Zemplén Hangja 2009.Új, könnyűzenei tehetségkutató verseny indult útjára Pálházáról a napokban, melynek elődöntőjét november 11-én Mikóházán, döntőjét pedig 26-án, Pálházán, a Térségi Művelődési Házban tartották.

A verseny ötletgazdája Skinti Csaba, a Zempléni Fiatalok Zenei Nevelésének Segítésére Egyesület elnöke, a Térségi Művelődési Ház igazgatója volt; a megvalósításhoz Pálháza város önkormányzata és a Sátoraljaújhelyi Kistérség Többcélú Társulása biztosított anyagi hátteret a számtalan egyéb felajánlás mellett. A verseny tétje nem kevesebb volt – a megtisztelő „Zemplén Hangja” cím elnyerése mellett -, mint egy fellépési lehetőség a Házibuli Attilával c. népszerű televíziós műsorban (mely díjat maga a producer Tilinger Attila adott át), továbbá az RNR Média Kiadó és a Házibuli Produkció februárban megjelenő válogatás lemezén való részvétel. A zsűriben számtalan közismert előadóművész és szakember foglalt helyet. A teljesség igénye nélkül: Josh (Josh és Jutta popduó), Dj. Wayko (lemezlovas), Tilinger Attila (Házibuli Attilával produkció). A versenyre közel félszáz jelentkező több mint 20 településről érkezet. A szakmai zsűri közülük minden 3-at tartott arra érdemesnek, hogy a döntőbe juthasson, ahol az alábbi eredmény született:

 

14-18 éves korosztály:

1. helyezett: Görcsös Szabolcs

megosztott 2. hely: Karacs Martina – Perduk Alexandra

3. helyezett: Lőkös Noémi

 

19-25 éves korosztály:

1. helyezett: Turóczi Csaba

2. helyezett: Szabó Milán

3. helyezett: Nagy Anita

 

A folytatás jövő novemberben következik.

 

A versenyzők videói: www.youtube.com/user/muvhazpalhaza#g/u

 

Zemplén Hangja 2009. Zemplén Hangja 2009.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés