Volt egy kis ok az örömre (na, jó, nem is olyan kicsi – lásd Fradi-verés), de aztán visszaállt a "rend": újfent keserű hetek köszöntöttek a DVTK futballcsapatára, s annak szurkolóira. Az eredménytelenséget már a klubvezetés is rosszul tűri…
Valósággal kifakadt a jövőre százesztendős egyesület elnöke a hétvége zárásaként. A hivatalos klubhonlapon nyilvánosságra hozott szűkszavú közlemény ("villáminterjú") szerint a DVTK-t nyár óta vezető önkormányzati kinevezett "fel van háborodva", és másfél héten belül "következményeket" ígér. A kontextusból kikövetkeztethető: ezek aligha örvendetes fejlemények lesznek… legalábbis némelyek számára. Némelyek alatt a játékoskeret egy része érthető, valamint adott esetben a vezetőedző.
Árulkodó a nem túl kedvező helyzetről, hogy a fentieket máris helyeslő olvasói kommentek fogadták a klubhonlap fórumában. "Várjuk mi is" (mármint ezeket a "következményeket" – a szerk.), illetve "ez több mint biztató" – hogy csak mindjárt a leggyorsabb reflexiókat idézzük. A továbbiakban pedig az amúgy elkeseredett, ám a fentiek által érzékelhetően feltüzelt drukkerek egymást túllicitálva sorolják a neveket, ki mindenkit kellene "kivágni" a jelenlegi diósgyőri futballisták közül. Kit azért, mert nem hajt, úgymond, a piros-fehér mez által megtestesített szellemiséghez méltóan, kit azért, mert hiába is hajt(ana), képességei túlzottan behatároltak. Fájdalom, a többségre az utóbbi minősítés illik. Ez azért baj, mert ami nincs, azon nehéz javítani is.
Márpedig a szurkolók a javításra, nevezetesen az őszi szezonban elért bajnoki eredményt javítására várnak; a fél idény zárása előtt egy mérkőzéssel (e hét végén Hungária körúti látogatás vár a borsodi gárdára) mindössze 12 pont árválkodik a Diósgyőr neve mögött a táblázaton, három győzelem és három döntetlen formájában. Az Andrássy úti stadion pedig minden volt mostanában, csak – ahogy mondani szokás – vidéki oroszlánbarlang nem.
Ugyanezek a szurkolók, töretlenül bízva a szebb jövőben – ezen képesség híján az ember sosem válhat igazi futballdrukkerré – máris a lehetséges erősítéseket rebesgetik, kóstolgatják. Nem veti őket vissza ebben az sem, hogy tulajdonképpen az ősz is a csapat állandó megerősítgetéséről szólt, azt követően, hogy a nyár közepén épp csak össze tudott állni a DVTK annyira, hogy elindulhasson a bajnokságban. Azóta pedig, az augusztus és az október hónapok folyamán, szinte egy kezdőcsapatnyi új ember érkezett Miskolcra, hogy a várakozások szerint valódi erősítést jelentsen az Avasalján; ám majdhogynem egyikük sem felelt meg ezeknek az elvárásoknak, legyen szó idegenlégiósról vagy hazai játékosról, korábbról, más csapatból ismert "névről" vagy ismeretlenül idekerült új igazolásról.
Szóval ettől függetlenül napok óta új nevek keringenek a levegőben, legalábbis a szimpatizánsok vágyálmai keretében. A debreceni Oláh Lóránttól a győri Bajzát Péterig, a volt MTK-s Bori Gábortól a szlovák edző Bubenkóig hosszú a sor, ki mindenkit látnának szívesen kedvenc csapatuk háza táján. Ami utóbbit illeti, északi szomszédunk futballjának jeles képviselője azok egyike, akire a mostani edzőt, az eredménytelenség oltárán feláldozandó Aczél Zoltánt többen lecserélnék; talonban még Tornyi Barnabás (ő "drága" lenne, tartják róla a józanabbak) vagy Sisa Tibor neve (ő meg épp egy éve jött Diósgyőrbe, hogy alig pár hónap múltán távozzon, nála ez a "hűtlen elhagyás" a fekete folt a múltjában).
Akárhogy is, valaminek tényleg történnie kell, azaz kellene. A DVTK, miután múlt héten ismét kikapott hazai pályán, történetesen a Kaposvártól – amelytől azelőtt még sosem -, újfent kieső helyen tanyázik az NBI-ben. Mint említettük, a 2009-2010-es bajnokság első felében már nem is igen lesz esélye, hogy ennél feljebb tornázza magát (lásd MTK-meccs most szombaton). A bennmaradás kivívására ily módon a tavasz marad; tegyük hozzá: mint már oly sokszor a nem túl távoli múltban. És hogy az erre irányuló elvárásokat fokozzuk: 2010-ben, ugyebár, épp száz éve lesz annak, hogy 1910-ben létrehozták azt a Diósgyőrt, amely – a köztes idők jelentős részében DVTK néven – egykor még "a magyar futball fővárosa" nemhivatalos címet is birtokolta a sportág hazai szimpatizánsai körében, s amely a sok-sok évtized alatt számos sikert elérve megannyi örömben részeltette a futball miskolci, borsodi rajongóit. Röpke másfél hónap múlva tehát egy országra szóló centenáriumi ünnepségsorozat kezdetéhez kellene hogy elérkezzünk, ám ehhez jelen állás szerint még akkor is hiányzik a méltó alap – az igazi ünnepelnivaló a lelátókon -, ha magukról a várt rendezvényekről sincs egyelőre semmilyen híre a miskolci közvéleménynek.
Talán nem is lesz semmi…
Mindazonáltal új játékosok és esetleg új edző is: szinte biztosra vehetően.
Balogh Attila
Fotó:HAWK (hawk.try.hu)
