2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Milliárdokkal százerekért
royal_magazin_PNG

Milliárdokkal százerekért

Milliárdokkal százerekértA miskolci autista otthonban a Magyar Nemzeti Bank által forgalomból kivont bankjegytéglákkal fűtenek. Milliárdokat égetnek el, hogy százezreket takarítsanak meg! Ráadásul jótékonykodásával a bank is spórol.

„Ezek a zöldes téglák 200 forintosokból készültek. Pénzzel fűtünk, s még mondják, hogy szegény az ország”- jegyezte meg viccesen Bucsi Béla rendész, aki egyben az otthon fűtője is a Vargahegy szélén lévő otthon melléképületében, a kazán mellett állva. Akkor ég jól, ha fával vegyítjük. Naponta nagyjából egy mázsa fogy a pénzből” – árulta el a fűtési szezon kezdete óta szerzett tapasztalatait Béla, aki szívesen hazavinne pár téglányi készpénzt.
„Pályázati úton nyertük a Magyar Nemzeti Banktól fűtésre a pénzből készült papírtéglákat. Hetente hoz a teherautó három tonnát. Jó a fűtőértéke, a barna szénnel megegyező. Havonta 300-400 ezer forint a gázszámlánk, ebből 100-150 ezer forintot sikerül így megtakarítanunk, ami nagy segítség manapság” – egészítette ki Szalkainé Haraszti Krisztina intézményvezető.
Milliárdokkal százerekértA brikettek darabja – a felhasznált papírpénz névértékétől függően – akár 3 millió forintot is érhetett egykoron. Viccesen meg is jegyezte a fűtő, hogy ennyi pénz még sosem volt a kezében. Csábítás mégsincs, hogy esetleg haza vigyen belőle, mert a bankjegyeket előtte gondosan apróra darálták, majd adalékanyag hozzáadását követően brikettezik. Az MNB jótékony célra, fűtésre adományozza, de a jótékonykodással még spórolnak is, lévén egyébként a pénzintézetnek fizetnie kellene a megsemmisítésért.

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!