2026. 05. 21. csütörtök

Konstantin

1 EUR 361 HUF
1 GBP 417 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kertész Imrét a halál foglalkoztatja
royal_magazin_PNG

Kertész Imrét a halál foglalkoztatja

Kertész Imrét a halál foglalkoztatjaSoha nem vágyott díjakra, arra sem, hogy próféta legyen saját hazájában. Kertész Imre nyugalomra, békére vágyik, ezért is él inkább immár egy évtizede Berlinben. A Nobel-díjas író villámlátogatást tett hazájában, a Széchenyi Akadémia tagjává választották. A novemberben 80. születésnapját ünneplő író, most a halálról ír könyvet.

A világhírű író arról beszélt lapunknak, hogy Magyarországon, de egész Kelet-Európában drámai értékvesztés tanúi lehetünk, hiányzik a demokratikus kultúra, és a régi sebek felszakadásával utat nyitunk a nacionalizmusnak.
– Mintha visszafelé haladnánk az időben, a rendszerváltás inkább összeomlás volt – nyilatkozta, de számos esszéjében is írt róla. – Úgy érzem, az ország kezd félrecsúszni, sokszor a süketek párbeszéde folyik itt, ahol gyakran lehazaárulóznak.
– Berlinben jobban érzi magát?
– Ott engem szeretnek, megbecsülnek, nyugodt légkörben tudok dolgozni. Igaz, most itthon is a szeretet vett engem körül, szép ünnepséget rendeztek a számomra. Nem vágyok próféta szerepre saját hazámban, de már nyolcvan évesen inkább ott élek, ahol megbecsülnek, s ez most Berlin.
– Jövő hónapban ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Milyen kérdések foglalkoztatják mostanában, miről ír?
– A halálról. Mindig arról írunk, mindenki a halálról ír. Az új regényem jövőre jelenik meg.

 

Kertész Imre néhány nap után visszarepült feleségével Berlinben, hogy folytassa a félig kész művét a halálról. Jó erőben érzi magát és fanyar humora is a régi. Amikor arról faggatják vágyik-e még a Nobel-díj után valamilyen elismerésre, tagadja, hogy bármi díjra valaha is vágyott volna, „bár, ha pénzzel jártak, azért mindig jól jött.”

Temesi László
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ráadás-bemutató a Radnótiban
Egy igazán erős „nőerőmű” termeli a Radnóti Színházban az évad utolsó, ráadás-bemutatóját. A 2024-es irodalmi Nobel-díjas Han Kang Növényevő című regé…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés