Restaurátorművész, lovag, egyetemi tanár
A történelem a mindennapi kenyere, a nagy történelmi nevek, események közt barangol nap mint nap, a kontinensen szinte mindenütt otthon érzi magát. Seremetyeff-Papp János igazi világpolgár. A restaurátorművész, egyetemi tanár a kispestieket avatta be egy különös, a magyarrá vált Habsburgok világába.
Egy igazi úr – sőt mi több lovag! – minden mozdulatában, beszédmodorában, még hajviseletében is. Őszes haja végig hullámzik a fél arcán, szemüvege mögül érdeklődve néz a világra, látszik rajta, hogy minden érdekli, de talán az ősök gazdag élete, múltja köti le legjobban a figyelmét. A Habsburgok, akik magyarrá lettek című diavetítéses előadása igazi csemege volt a kispesti Halásztanya Irodalmi Pódiumán.
– Az érdeklődésem elsősorban onnan fakad e téma iránt, hogy a mi családunknak évszázados kötődése van a Habsburgok magyar ágához – kezdte előadását. – Ferenc császár öccse, József Antal nádor lett, magyarnak érezte magát és a magyarság szeretetére nevelte családját és ebben leszármazottai is méltó utódai voltak. Egyik fia, István lett az ország utolsó nádora, a másik fia, József Károly pedig a kiegyezés után felállította a Magyar Honvédséget, melynek haláláig főparancsnoka volt. József nádor Alcsúton Európa-hírű mintagazdaságot hozott létre, egész életében köztiszteletnek és szeretetnek örvendett.
Azt is megtudtuk Seremetyeff-Papp Jánostól, hogy József Károly főherceg segítette a cigányokat – beszélte a nyelvüket is -, munkát, házat adott nekik, de minden igyekezete kudarcot vallott. A vándorcigányok a házba bevitték a szekerüket, ahol inkább alatta aludtak, ahogy megszokták, mint ágyban, s mikor meg kellett volna fogni a munka végét elmenekültek, csapot-papot-házat (!) hátra hagyva, tovább vándoroltak…
József nádor leszármazottai szerették volna elérni, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem vegye vissza az eredeti, József Nádor nevet, ezt azonban nem sikerült elérni, de legalább a pincében eldugott szobrát újra felállították az aulában.
Honnan ez a különös név, Seremetyeff? – érdeklődtem tőle.
– Régi orosz arisztokrata családból származom, apám Seremetyev volt, de franciásan két „effel” a végén használtuk a nevünket – avatott be a családfájába. – Beházasodtak a híres Romanov családba. Apám idenősült, magyar lányt vett el feleségül. Itt születtem, itt élek, ezért persze magyarnak vallom magam, de amikor átlépem az orosz határt nyomban orosznak érzem magam. Igaz, csak Gorbacsov alatt tudtunk először kimenni.
Ilyen múlttal és névvel, sose volt baja a szocializmus éveiben? – érdeklődöm tovább.
– Hagytak élni és dolgozni, mivel nem politizáltam, kutató vegyészként az Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetében. Szerencsére úri közegben dolgozhattam, ahol a kollégák becsültek, tiszteltek. Mint restaurátorművész pedig az ürömi sírkápolna felújításáért kaptam első nagy elismerésemet, a Podmaniczky-díjat.
Seremetyeff-Papp János azt is elárulta, hogy igyekszik kivonni magát a napi politikából, inkább történelmi szemüvegen keresztül szemléli a világot – Kőbányáról, ahol él.
Temesi László
