2026. 09. 24. csütörtök

Gellért, Mercédesz

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Tolvajvizit
royal_magazin_PNG

Tolvajvizit

Mindenhol otthon érezte magát az a 13 éves fiú, aki előszeretettel surrant be azon lakásokba, ahol nyitott ajtókat talált. Egyszer azonban hibázott.

Egy tiszaújvárosi férfi tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságon, mivel egy tolvaj besurrant lakásába miközben ő otthon volt és elvitte pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és személyes irataival együtt. Pár nappal később újabb sértett tette meg feljelentését. Tőle szintén készpénzt vitt el a tettes, illetve egy mobiltelefont, amit az előszobában lévő komódról emelt el. A sértett többek között elmondta, hogy férjével az asztalnál ülve fogyasztották ebédjüket, amikor apró zajra lettek figyelmesek, viszont ennek nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Csak néhány óra elteltével vették észre a szekrényen  hagyott tárgyak hiányát.

Az előbbi két eset előtt majd egy hónappal korábban hasonló ok miatt tett feljelentést egy tiszaújvárosi férfi. A sértett meghökkenve számolt be arról, hogy amikor a lakása ajtaját akarta bezárni, akkor legnagyobb meglepetésére egy ismeretlen fiú szaladt ki az egyik szobából. A már rutinos kamasz ezt megelőzően magához vett egy mobiltelefont, illetve egy pénztárcát, aztán a házigazdával való találkozás után – mint, aki jól végezte dolgát – távozott.

A kis besurranó viszont egyszer nagyot hibázott. Egy bérházi tolvajvizit során egy ott lakó arra lett figyelmes, hogy lakásának ajtaja tárva-nyitva áll, majd egy kisfiút látott, aki elmenekült a házigazda láttán. A rendőrségen a szemtanú a bemutatott fényképek közül az egyiken felismerte a lépcsőházak látogatóját.
A Mezőcsáti Rendőrőrs járőrei pár nappal később a település főutcáján egy sétálgató fiút ellenőriztek, majd a személyazonosságának megállapítását követően kiderült, hogy a kamaszt körözik.
A tolvajvizitek ügyében a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást, amely során tisztázzák, hogy pontosan hány további lakásban járt még a gyermekkorú hívatlan vendég.

A bűncselekmény nem marad következmények nélkül! A gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatóak, tettük azonban nem marad következmények nélkül. A rendőrség ilyen esetekben ugyanis értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Ők felülvizsgálják a gyermek, gyermekek családikörülményeit és szükség esetén gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket tesznek. Bűnismétlés esetén a rendőrség kezdeményezheti a gyermek védelembe vételét a helyileg illetékes önkormányzatnál, s amennyiben ez nem elegendő, a gyermekkorú érdekében szükséges a gyermekvédelmi törvény alapján, saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről.

 

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK
Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Cigarettakígyók a trélerben
Három utánfutót vontató kisbuszt ellenőriztek a pénzügyőrök, amikor az egyik trélernél olyan nyomra bukkantak, amely alaposabb vizsgálathoz vezetett. …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés