2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Idén nincs jutalom az állami vezetőknek
royal_magazin_PNG

Idén nincs jutalom az állami vezetőknek

Idén nincs jutalom az állami vezetőknekIdén nem lehet kifizetni jutalmat az állami vezetőknek, céljuttatást a minisztereknek és államtitkároknak, a vezető beosztású köztisztviselők esetében pedig a kormány harmadára csökkenti a legnagyobb adható jutalom összegét – közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos a Magyar Közlöny október 20-ai számában megjelent kormányrendeletről elmondta: idén – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét átmeneti szabályokat állapít meg a kormány a köztisztviselői teljesítményértékelésre. Hangsúlyozta: a döntést a gazdasági válság miatt szükségessé vált kiadáscsökkentésre tekintettel hozta meg a kormány.

 

A vezető beosztású köztisztviselőkre vonatkozó eredeti szabályok szerint egy olyan vezető, akit munkája alapján a legmagasabb, kivételes kategóriába soroltak, jutalomként megkaphatta akár éves fizetése 48 százalékát, tehát nagyjából hathavi fizetését. A jelenlegi módosítás értelében idén év végén éves fizetésének maximum 16 százalékát kaphatja meg, tehát a legkiemelkedőbben teljesítő vezetők sem vihetnek haza többet, mint kéthavi fizetésük – mondta a kormányszóvivő.

Szollár Domokos tájékoztatása szerint a kivételes szinten teljesítő diplomás köztisztviselő is maximum a felét kaphatja meg idén annak az összegnek jutalomként, mint amire az eredeti rendelet alapján jogosult lehetett volna. Az eredeti szabályok értelmében ugyanis megkaphatta volna a – jelenleg 38.650 forintos – illetményalap akár 30-szorosát is, a módosítás nyomán azonban a maximum jutalomösszeg diplomás köztisztviselők esetében az illetményalap 15-szerese, ami nagyjából kéthavi fizetésnek felel meg.

A nem kimagaslóan, csupán "jól" teljesítő köztisztviselők maximális jutalma is felére csökken: ők idén maximum háromheti fizetésükre számíthatnak jutalomként, míg az eredeti rendelet értelmében akár másfél havi fizetést is kaphattak volna – ismertette a kormányszóvivő. A "megfelelő" teljesítményű dolgozóknak – szemben az eredeti rendelettel – idén nem jár jutalom. Szollár elmondta: a módosítás közel 13 ezer embert érint.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés