2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Végre itthon játszhattak a Steelers juniorjai
royal_magazin_PNG

Végre itthon játszhattak a Steelers juniorjai

Végre itthon játszhattak a Steelers juniorjaiEgyszer erre majd jóérzéssel emlékezhetnek vissza az ifjú amerikaifocisták: amikor életünk első bajnokságát játszottuk végig… A Miskolc Steelers mai 16-18 évesei, akik remélhetőleg rövidesen a felnőtt csapat erősségeivé válnak, a 2009-es szezonra gondolnak majd vissza „veterán” éveikben ily módon.

Pár hete a Debrecen ellen játszották ezek a srácok saját, s egyben a klub (egy éve létrehozott) utánpótlás szakágának első meccsét, majd a fővárosban vendégszerepeltek, végül most hétvégén először hazai pályán – szüleik, családjaik előtt – futballozhattak harmadszor; szégyent egyik alkalommal sem vallottak. A két idegenbeli vereséget követően ugyan harmadszor is alulmaradtak néhány ponttal (aktuálisan: 19-29 arányban, a Szolnok ellen), de vigasztaló, hogy a riválisak egyesületként is, játékosaikat egyénileg nézve is nagyobb rutinnal, több maguk mögött hagyott mérkőzőssel rendelkeztek. Jövőre már a Steelers Junior is „rutinos” (-(abb) gárdaként vághat neki az akkor ősszel újra esedékes idénynek. Addig marad a téli, majd tavaszi felkészülés (párhuzamosan a nagycsapat akkor következő 2010-es szezonjával) – nekünk pedig addig a vasárnapi képek nézegetése.

B.A. fotó-obe-

További tudnivalók a csapatról: www.miskolcsteelers.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!