2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Hassler és barátai
royal_magazin_PNG

Hassler és barátai

Hassler és barátaiA sorozatot Sándor Zoltán karnagy indította több mint 10 esztendővel ezelőtt, s azóta majd minden hónapban beszélgetős vendéget hív az Európa Házba, ahol a Hassler Énekegyüttes különböző kórusművekkel szinesíti az érdekes interjúkat. Így volt ez tegnap este is, amikor egyszerre két kiválóság volt a vendége Sándor Zoltánnak: Puskás Péter és Rudolf Mihály Ybl Díjas, Pro Architektúra Díjas építészek.

 

Az apropó pedig a nemrég megkezdődött Zenepalota rekonstrukciója volt. Az 1927-ben átadott épület újratervezésén ugyanis együtt dolgoztak a neves építészek, de mint a beszélgetésből kiderült több közös nagy feladatban is volt már részük. Sándor Zoltán a csodálatos műemlék épület újjávarázsolása mellett persze beszéltette alanyait az építészet, a zene és más művészetek kapcsolatáról, az irodalom, a vers és novellaírás szeretetéről, családi gyökerekről. A közös kollégiumi évek élményekből megtudhattuk, hogy sok ponton találkozott a két nagyon különböző stílusú művész élete. Jó történeteket hallottunk a miskolci kollektív ház pezsgő életéről, a Északterv alkotó kollektívájáról, nagy elődökről és a Deszkatemplom újjáépítésének körülményeiről.

-obe-

Hassler és barátai

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!