2026. 05. 18. hétfő

Erik, Alexandra

1 EUR 360 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » A reálkeresetek 2,1 százalékkal csökkentek az első nyolc hónapban
royal_magazin_PNG

A reálkeresetek 2,1 százalékkal csökkentek az első nyolc hónapban

A reálkeresetek 2,1 százalékkal csökkentek az első nyolc hónapbanA reálkeresetek – a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett – az első nyolc hónapban 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az átlagos nettó kereset nemzetgazdasági szinten 122.000 forintnak felelt meg, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90.100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154.900 forint volt.

Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-augusztusban átlagosan 2 millió 664 ezer volt.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első nyolc hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A KSH adatai szerint a reálkeresetek a versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedtek, miközben a költségvetési szférában – döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt – 7,9 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Idén az első nyolc hónapban a költségvetési szférában 740 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 835 ezren dolgoztak, ez a foglalkoztatottak létszámának 4,1 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámbővülése eredményezett létszámnövekedést, e nélkül számolva 0,4 százalékos, míg a versenyszférában 6,7 százalékos csökkenés következett be.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196.600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.100 forintot ért el.

A nettó kereset így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél, ezen belül a versenyszférában 4,1 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4 százalékos csökkenés jelentkezett. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.

 

(MTI)
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés