Korábban sötétedik már, kevesebb szabadtéri programot csinálunk, hamarabb bekuckózunk otthonainkba. Jönnek a hűvös őszi és a hideg téli esték, – az ünnepekről már nem is szólva -amikor a szobában, a televíziót nézve, vagy egy könyv mellett üldögélve gyakrabban eszünkbe jut, hogy kutakodjunk kicsit a hűtőszekrényben. Nassolgatunk, eszegetünk, ezzel vigasztaljuk lelkünket, hidegebb napokon, s a tél végére jó kis hájat növesztünk. Bizony ez a legveszélyesebb időszak a kilóinkra nézve. Túlsúlyos nemzet vagyunk, bár most olvastam valahol, hogy amerikai tudósok azt állítják, hogy a túlsúlyosak egyáltalán nem tehetnek arról, hogy több-kevesebb súlyfelesleggel élnek. Az elhízásért kizárólag a nyálban található bizonyos baktériumok a felelősek. Ez bizonyára feloldozás lehet az elhízottak számára, de azért ne higgyünk túlságosan ebben.
No de honnan is jutott most mindez eszembe? Már persze az őszi időn, és a hívogató fridzsideren kívül… Az ősz csodálatos színeiről. A kinti „rozsdásodó” természetről, a gyümölcsös tálban mosolygó piros almáról, a napsütötte aranysárga szőlőfürtökről, a sárga körtékről. Merthogy azt is mondják a tudósok, hogy az ételek és a környezetünk színeinek is nagy szerepe van az étkezésben, elhízásban, a hangulatunkban és az eszegetésben. Tehát eszünkbe ne jusson napsütötte sárgára festeni a konyhát, étkezőt, mert örökké enni szeretnénk majd. A kék színek visszafogják az étvágyat, a zöld pedig még nyugtat is. A fehér pedig a kórházra emlékeztet? vagy a frigóra?… Félre a tréfával! Ha már itt tartunk, had osszam meg a Kedves Olvasóval azokat az optikai trükköket, amelyek arra is jók, hogy a ködös őszi estéken, se hódoljunk mérhetetlenül a gasztronómiai örömeinek, mert bizony meg lesz annak a böjtje.
Szóval, ha úgy döntöttünk minden intelem ellenére, a vacsoraasztalhoz ülünk, akkor terítsünk meg szépen magunknak, addig is húzzuk az időt, az esztétikai élményről már nem is szólva. Tegyük vissza a szekrénybe a nagy tányért, s csak egy kicsire tegyük mindazt, amit szeretnénk megenni, mert azon sokkal többnek tűnik. Evés előtt igyunk egy jó nagy pohár hideg vizet, mert akkor kiderülhet, hogy inkább szomjasak voltunk, mint éhesek, s ha nem így van, akkor pedig kicsit telít a folyadék. A tányérkán lévő étkeket pici szeletekre vágjuk, úgy mégiscsak többnek látszik. Lassan, komótosan falatozzunk, hogy hosszabb ideig élvezzük a gasztronómia gyönyörét, de főleg azért mert az agyunkhoz csak 20 perc múlva jut el az info, hogy már jól is laktunk. Vicces ismerősöm azt is mondta, hogy legyen kezünk ügyében egy nagyító, amelyen keresztül persze jó nagynak látszik a finomság, amely a tányérunkra került.
Én hiszek abban, hogy csak az nem hizlal, amit nem eszünk meg, az eszemmel tudom, hogy ártalmas minden felesleges deka, a hasamat is be tudom csapni, az ügy érdekében. Így kell tennem, ha nem szeretnék ártani magamnak, s azt akarom, hogy tavasszal beleférjek még abba a cuki kiskosztümbe… No, de mi lehet az-az isteni illat, ami befelé kúszik a konyhából ezen a hűs őszi estén…?