2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A hitelesség és az igazság jegyében
A hitelesség és az igazság jegyében

A hitelesség és az igazság jegyében

A hitelesség és az igazság jegyében„40cm-ért 40 mFt-os kilátó ” avagy a média gonoszsága

2003 évben 13 település fogott össze az Összefogással Tokajvilágörökségéért pályázati program megvalósítására.A program során  16 beruházás valósult meg, és lett átadva 2007-ben.
Ennek az összefogásnak volt résztvevője Bodrogkeresztúr község is. A településen két fejlesztés történt. Az egyik egy használaton kívüli, leromlott állagú – volt zsinagógából – az  épület teljes rekonstrukciójával kialakított Turisztikai központ, a másik pedig az úgy nevezett Dereszla domb tetején található víztározók  közvetlen közelében található terület átalakításával egy szabadidős rekreációs tér, valamint egy ” kilátó” -helyesebben kilátópont megépítése a hozzá vezető infrastruktúrával. 

Településünk lakói, és az ide látogató turisták örömmel vették birtokukba a fenti létesítményeket és használják ( látogatják ) azokat, 2007 év óta.

Derült égből villámcsapás !

2009. október 02-án telefonon  bejelentkezett BM. riporter az rtlklubtól, hogy van nekik egy feladatuk, hogy a fenti projekt sorozatot népszerűsítsék és szeretné megnézi azokat. Jó szívvel, nyitottan fogadtam és ajánlottam más helyszínek megtekintését is. (pl. Magyar nyelv múzeuma -Széphalomba, a Borfalu -Tarcalon stb. jeleztem neki, hogy én bár nem leszek elérhető, de alpolgármester úr szívesen segít, és össze is hoztam őket.
Információm szerint meg sem akarták tekinteni a kilátót és környékét, hanem a Polgármesteri Hivatal előtt letámadták az alpolgármester urat a 40 cm-es 40 m Ftos alaptalan váddal. Nagy nehezen felmentek, ott fondorlatos módon csak a kilátópontot kamerázták.

Folytatás ismert.

az a munka, fejlesztés amit húsz év alatt közösen az emberekkel elvégeztünk tönkrement.
Az, hogy megőriztük a település békéjét, jó hírnevét., a semmibe veszett.

Az említett média és más tovább rágalmazó újságok,akik  még most, a mai napig sem veszik a fáradtságot, hogy felhívjanak, rámenjek a bodrogkeresztúri honlapra, ahol hozzájuthatnának a tényleges igazságot tartalmazó információkhoz,  tovább mocskolódnak.

kérdés: Hol a kezdete, és hol a vége az objektív tájékoztatásnak ?
            Milyen  következménye lesz a település későbbi pályázataira nézve.

ki fog bocsánatot kérni a megbántott emberektől, akik tudják milyen elhanyagolt terület kapott új funkciót, akik nem értik miért bántják az öt cikluson keresztül megválasztott polgármesterüket.   

Rengeteg kérdés vetődik fel e nemtelen eljárás kapcsán a helyiekben.
Ez ma magyar tájékoztatás csúcsa ?

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!