2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Legfeljebb húsz évet kaphat Marian Cozma gyilkosa
Legfeljebb húsz évet kaphat Marian Cozma gyilkosa

Legfeljebb húsz évet kaphat Marian Cozma gyilkosa

Legfeljebb húsz évet kaphat Marian Cozma gyilkosaA Cozma-gyilkosság nyomozását felügyelő Veszprém Megyei Főügyészség vezetője szerint a rendőrség nemcsak azt tudja pontosan, hogy ki szúrt a Patrióta lokál előtt, hanem a bel- és kültéri kamerák felvételei, a mobiltelefon-hívások adatai, a gyanúsítottak és a tanúk vallomásai, és számos egyéb adat alapján másodpercekre lebontott időrendi táblázatot készítettek, amelynek alapján valamennyi gyanúsított, áldozat és tanú mozgása rekonstruálható – áll a pénteki Népszabadságban. Az ügyben a jelenlegi gyanúsítások az emberölés alapesetére vonatkoznak, amelyért maximum 15 évig terjedő szabadságvesztés jár, igaz, halmazati büntetés esetén ez elérheti a húsz évet.
 
Márpedig a Cozma-üggyel összefüggésben a gyanúsítottak által elkövetett számos egyéb bűncselekményre is fény derült: akadnak olyanok az előzetes letartóztatásban lévő személyek között, akik lányok futtatásából éltek, azaz megalapozottan gyanúsíthatók kitartottsággal, valamint garázdasággal és magánokirat-hamisítással is.

Fejes Péter a lapnak úgy nyilatkozott: a közvélekedéssel ellentétben nem lassú a Cozma-ügy nyomozása. A vizsgálat megfelelő ütemben zajlik, de a bizonyítás rendkívül nagy terjedelmű. A bizonyítékokat nemcsak összegyűjteni kell, hanem elemezni, értékelni, mérlegelni, összevetni. Ezekből pedig újabb és újabb bizonyítási eljárások következnek: szembesítések, helyszíni kihallgatások, tárgyak és személyek felismerésre történő bemutatása, bizonyítási kísérletek. Mindezeknek a megszervezése, lebonyolítása a gyanúsítottak és a tanúk nagy száma miatt rendkívül időigényes – mondta a főügyész.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Cigarettakígyók a trélerben
Három utánfutót vontató kisbuszt ellenőriztek a pénzügyőrök, amikor az egyik trélernél olyan nyomra bukkantak, amely alaposabb vizsgálathoz vezetett. …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés