2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Nem lesz Kassa-Miskolc Expo 2009
Nem lesz Kassa-Miskolc Expo 2009

Nem lesz Kassa-Miskolc Expo 2009

Nem lesz Kassa-Miskolc Expo 2009Legalábbis a két város polgármesterének aláírásával kiadott dokumentum szerint, az idén szeptember 10-12-én Kassán megrendezendő közös kiállítást bizonytalan időre elhalasztják. Káli Sándor és Frantisek Knapik közleménye, a szakmai bizottságok döntése alapján az ismert gazdasági okokra hivatkozik. Merthogy ilyen stagnáló helyzetben, nem teljesíthetné a vásár a feladatát, az eredeti célját.

Szabó János, a vásárszervező Novico tulajdonosa lapunknak annyit mondott, hogy Őt, mint a tavalyi EXPO szervezőjét e közlemény kibocsátása előtt nem kérdezték ugyan meg, de azt tudja, hogy a reklámkampányuk után jelentkező magyarországi cégekkel meg tudták volna tölteni a rendelkezésre álló területet. Arról nincs tudomása, hogy a szervező szlovák cég mennyi kiállítót tudott volna delegálni a közös EXPO- ra. Azt mindenestre nem tudom, – tette hozzá – hogy ennek bármi köze lenne a két ország között kialakult feszült politikai helyzetnek, mindenestre a hazai külügyminisztérium még a lemondás előtt közölte, hogy államtitkári szinten kívánja képviseltetni hazánkat, mint ahogy ezt az elmúlt évi kiállításon is tette Miskolcon.                                                                                             

 

–obe-

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés