2026. 09. 23. szerda

Tekla, Líviusz

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Romagyilkosságok: továbbra is cáfolják a védett tanú létét
royal_magazin_PNG

Romagyilkosságok: továbbra is cáfolják a védett tanú létét

Továbbra is cáfolja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy egy, azóta védett tanú tippje segített elfogni azt a társaságot múlt csütörtökön Debrecenben, amelynek tagjait a hat halálos áldozatot követelő, romákat ért támadássorozattal gyanúsítják – írta a szerdai Magyar Nemzet. A lap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a rendőrség keddi tájékoztatóján arról is beszámoltak: a terrorelhárító szolgálat mellett részt vett az akcióban az Omega nevű kommandó is, amely egyébként a tanúvédelmi programban résztvevők biztonságát hivatott garantálni.
 
A rendőri vezetők úgy nyilatkoznak, hogy az elfogás a hatóság érdeme, azt senki más nem segítette – olvasható a lapban, amely erre az álláspontra reagálva megkeresett egy általa meg nem nevezett biztonságpolitikai szakértőt is, aki azt mondta: „az Omega jelenlétét csak a védett tanú magyarázza”.

A lap által megkeresett szakértő szerint ez rávilágíthat arra is, hogy a nagyon kevés nyom után miként terelődhetett a rendőrség figyelme hirtelen Kislétáról a debreceni szórakozóhelyre.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Cigarettakígyók a trélerben
Három utánfutót vontató kisbuszt ellenőriztek a pénzügyőrök, amikor az egyik trélernél olyan nyomra bukkantak, amely alaposabb vizsgálathoz vezetett. …

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés